A (F)utórengések olvasása után úgy érzem álnokul ,,hallgat" az írásom, üresen konganak szavaim. Elmondatott minden, ami elmondható.

A szerzőnek már hosszú évekkel ezelőtt ,,letépték szárnyait", de teste, lelke Földön maradt. Neki csak az írás a menedék. Innen indul költészete.

Az alkotói munka mellett tanárként dolgozik egy szakközépiskolában Budapesten, ahol bizony meg kell küzdenie a mai világ elementáris szennyével.

 Nemcsak a könyveknek, de a költőknek is megvan a sorsuk. Pozsgai Györgyinek például az a sorsa, hogy ebből a velejéig romlott fővárosi világból ,,felemelje" a fiatalokat. A buzgó tanárnő a kemény évek után sem csügged. Továbbra is tanít és nevel, közben pedig megírja gondolatait a világról, önmagáról. A keleti kultúra iránti érdeklődése egész életét és a (F)utórengések című kötetét is végigkíséri. Nem könnyű a jelenből meglátni a jövő jelenségeit. Neki mégis sikerül. Csak kevesekről állíthatjuk, rokonszenves költői egyéniség. Első pillantásra versei egyszerűek, de tartalmuk bonyolult. Költészetében nincsenek közhelyek, ,,lerágott csontok". Versei nem azért nagyszerűek vagy érdekesek, mert a megszokott alapvetésekre is fittyet hányva párhuzamos valóságot teremtenek. Ennél azért itt jóval többről van szó. Ezek a versek egy igazi ember fejéből, lelkéből születnek. Ezért nem lehet egyszeri olvasásra felfogni mondanivalóját, mert olyan képeket, jeleneteket vázol fel, amelyeket csak közelebbről nézve lehet megérteni.  

Nap, mint nap megtapasztalja a kulturális mocskot, az elértéktelenedést, mégsem sopánkodik az élet dolgain, ugyanakkor nem is viccel. Alkotásait felépíti, s nem kitalálja. Hagyjuk, hogy ő vezessen minket, s ne zavarjon, hogy verssorai gyöngyként gurulnak szét. Összeáll majd a kép.

A (F)utórengések üzenete: rövid az élet, ha gyorsítva éled. Pozsgai jól tudja, hogy a boldogság nem abból áll, hogy folyamatosan szép élményeink legyenek. Külön dolog ez, ha az ember nem gondol a boldogságra vagy boldogtalanságra, akkor a boldogság magától beköszön. Sóhajtással, mélabúval, elkeseredéssel még soha semmiféle életproblémát nem lehetett megoldani. Erre tanítja Pozsgai olvasóit.

Szerénynek, finomnak lenni, más érzéseit átérezni: ma annyira kiment a divatból, hogy a finomságot kötelező tantárgyként kellene tanítani az iskolákban.

A szellemi gyönyörűség kiapadhatatlan forrása a (F)utórengések. Ez a könyv a lélek fényűzése.

 Az a legjobb könyv, amelyik rólunk szól. A legjobb vers is az, amelyről az olvasó azt hiszi, ezt ő is meg tudta volna írni.

 Műveiből a cselekvő szeretet és a misztikusság sugárzik, minden mozdulata szolgálat, az eszme szolgálata.

Pozsgai alapélménye a végtelen. Az időt is a végtelen szempontjából mérlegeli. Nagyon is tisztában van vele a szerző, hogy ez mit rejt.

A kötetben lévő illusztrációk is összhangban vannak a költeményekkel.

Végül istenes verseiről szólnék. Ha a lét e mindenki számára alapvetően fontos kérdéseire, mint szenvedés és halál, sehol sem találunk megnyugtató választ, akkor nem joggal következtetünk-e létére? Ilyen összefüggésben logikus Ady Endre megállapítása: ,,Lehetetlen, hogy senkié vagy az emberé legyen az Élet."Ezt a fajta keresést egy anyagon túli Valakinek kellett beleírnia az emberek lelkébe.

Pozsgai Györgyi lelke mélyén is ott sajog a vágy a teljes igazság, a feltétel nélküli szeretet, a tökéletes béke és testvériség országa után, ahol lelke megtalálja mindazt, amit egész életében keresett, de a legnagyobb fájdalomra is adott a természet gyógyszert - az időt.

A boldogság- a filozófus szerint- teremtő nyugtalanság, az ismeretlen utáni örök vágyakozás.

Mindenki számára egyformán járható utat Pozsgai Györgyi sem tud mutatni, de ezek az útjelző táblák, -a versek- sokat segíthetnek a személyre szabott, helyes ösvény kiválasztásában.

Szendrei Ildikó