Impresszum

Főszerkesztő:Kőszegi Dániel

kul-túra

Az ZACC Kulturális Műhely kul-túra blog magazinját olvashatod. Nemsokára tervezzük, hogy nyitunk a társadalomtudomány felé is. Addig is reméljük, hogy találsz számodra izgalmas kalandozást ezen a blogon. Alapítva:2007 november Üdvözlettel: Kőszegi Dániel főszerkesztő, a műhely alapítója Újságíró-szerkesztők: E-mail cím: artalomblog@vipmail.hu Mobil,sms:06306330558 Együttműködő partnerünk:www.klubhalo.hu,www.fenyhordozok.hu stompesara.spaces.live.com,retro.blog.hu,filmpont.hu Blog

Friss topikok

Linkblog

2008.01.28. 08:00 ezeregy

ALTER BRIDGE: BLACKBIRD

 

Universal Music
2007

 

A viszonylag hosszú életutat maga mögött tudó Creed annak idején nálunk (illetve Európában) korántsem aratott akkora sikereket, mint a tengerentúlon, pedig a grunge-érából nyúlt rádiós háziasszony rockjuk nem volt rossz – bár kifejezetten egyéni sem. Sokan egy kézlegyintéssel elintézték, hogy Pearl Jam, illetve Stone Temple Pilots kópia az egész, egy nyegle, sokak számára elviselhetetlenül tenyérbemászó énekessel, Scott Stapp-pel. Nos, van benne valami, hiába gyártottak kellemesen fülbemászó melódiákat, az aktuális klipdalokon kívül jómagam is képtelen voltam egy lemeznyi dalt egyszerre meghallgatni tőlük. 2004-ben aztán Scott a zenekarból kilépett, ezzel a Creed, mint olyan, meg is szűnt. A zenészek a szétszéledés és fejjel a szakadékba ugrálás helyett inkább kerestek egy énekest, meg is találták Myles Kennedyt (egykori The Mayfield Four vokalista), aki egy árnyalatnyival rockosabb felfogásban énekel, és jóval kevésbé irritáló személyiség.

 

Baromi gyorsan, 2004-ben ki is adták az első lemezt One Day Remains címen, ami egy jóval fajsúlyosabb, modernebb felfogású zenei világot rejtett, mint a Creed összes, noha a poszt-grunge hatások még mindig erőteljesen jelen voltak a dalokban, de ez nem róható fel nekik, nyilván. Három évvel később érkezett a második album, a Blackbird, melyen visszavettek a relatíve keménykedős témákból, sokkal rádióbarátabbra vették a nótákat, annak ellenére, hogy a háziasszonyok nagy része azért simán levágná az ujját hagymaszeletelés közben egynémely riff hallatán. Letagadhatatlan, hogy Myles is sokat hallgatott Soundgardent, illetve olykor még egy kevés David Coverdale (hoppá!) is megbújik a torkában, amitől módjával még egy kevés hard rockos íz is keveredik a dalokba.

 

Érdekes, de a sok fogósság valahogy egy idő után a hátrányukra válik, a lemez háttérzeneként kezd funkcionálni, összefolynak a témák, pedig külön-külön kifejezetten szerethetőek a nóták, és mégis. A sokadik hallgatáson túl még mindig a lemez címadóját tudom megemlíteni, mely klasszikus világítótorony-jelleggel emelkedik ki a többi közül – pedig a „maradékban” is találunk módfelett borzongató, felemelő pillanatokat. A Blackbird című maga Amerika, ilyesféle monumentális, széles karral a világot magához ölelő, klasszikusan mainstream-ízű nótát európai zenekar egyszerűen képtelen írni. És hiába csöpög minden hangjegyen a cukormáz, mégis szerethető, és még saccperkábé az ötvenedik hallgatáson túl is jólesik zokogva beleordítani a semmibe a refrént. Van ez így... Gyakorlatilag a 2007-es év egyik Legjobb Dalát írták meg, és ilyenkor a fene bánja, hogy a többinél azért észrevenni, hogy helyenként már maguktól nyúltak.

 

8/10

 

Bátky-Valentin Szilvia

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://artalom.blog.hu/api/trackback/id/tr11297952

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása