Egyetemi pillanatképek 1.

Amikor megtudtam, hogy felvettek az egyetemre, a világ legboldogabb embere voltam. Emlékszem, euforisztikus hangulatban telt az a nyár…Aztán jött az ősz, be kellett iratkozni.

A beiratkozás három napig tartott, mint a mesében. Ötven fős turnusokban csődültünk be az előadóba, igaz néhányan már itt elakadtak. Az ajtót ugyanis 2 szigorú sárkány néni őrizte, s csak fényképpel, igazolvánnyal engedtek tovább.

Az én anyukám gondos volt, s a nagy Budapestre utazó kislányát ellátta hamubasült pogácsával, meg egy rakat fényképpel . Bár inkább rám ragasztotta volna! Történetünk hőse ugyanis kicsit feledékeny, s hiába készült róla otthon 10 zseniális fotó, mindet otthon hagyta, s ráadásul ezzel a ténnyel csak a gonosz sárkányok előtt szembesült.

Mit volt mit tenni? Üres kézzel ( beiratkozás nélkül ) mégsem térhettem haza…5 perc volt kapuzárásig, leszaladtam hát az aluljáróba a fényképautomatához és türelmesen ( toporzékolva ) megvártam amíg a vigyorgó japán turisták képét elkészíti a gép, majd villámgyorsan lefotóztattam magam. Így történt, hogy az indexbe egy csapzott, borzas hajú lány képe került, akit első pillantásra még ma sem ismerek meg .

Ám ezzel még nem szakadt vége a megpróbáltatásoknak! Sőt! Még csak most következett a java. Történetünk hőse visszafut az egyetemre, megküzd a sárkányokkal . Végre benn van. Az ajtót bezárják. Az egyik sárkány borítékokat oszt. Én is kapok. Kinyitom. Lapok, kódok tömkelege ömlik ki belőle.

S most el kell kezdeni tölteni a lapokat.

-         Gyorsan, mert nincs sok idejük!

-         De jaj nem úgy! Mit csinál maga?

Az első áldozat már meg is van.

-         Jöjjön vissza holnap újra!

-         Nem, oda nem a születési évet, hanem a helyet kellett volna!

Csak úgy potyognak a balul jártak. A terem lassan kiürül. Már csak páran harcolunk..Hősünk keze is megremeg, de még kitart. Sikeresen túljutott a személyes adatokon, úgy, már az iskolázási adatok is megvannak. Jaj, csak az aláírás sikerüljön még!

-         Te a születési helyet hova írtad? – fordul hozzám hirtelen a mellettem ülő.

S ekkor vége. Hősünk keze megcsúszik, a toll végigszántja a lapot, éppen keresztben áthúzva azt .

Csalódottan botorkálok ki a teremből. Az ajtónál álló sárkány kifelé menet a fülembe súg:

-         Majd holnap sikerül….

Az órára pillantok. Délben jöttem és lassan szürkül.

      -    Igen, talán majd holnap…- válaszolom

 Szandtner Veronika