Érezte már valaki, hogy milyen rossz senkinek lenni? Úgy értem, ha egy arctalan tömeg része vagy és pár ismerősön kívül senki nem bírja megjegyezni a neved. Nos ha még nem volt részetek ebben az érzésben, de ki akarjátok próbálni, menjetek egyetemre!

Szüleim még úgy mesélték, hogy az hogy egyetemre járhattak, valami kiváltságnak számított a környezetükben. Sokkal kevesebb diákot vettek fel és őket is alaposan megszűrték. Az órák tanulócsoportokban folytak, ahol a kis létszám miatt a tanárok egyénileg oda tudtak rájuk figyelni, suli után pedig a csoportok éjszakába nyúlóan együtt kocsmáztak .

A kocsma ma is megmaradt, de a többit elfújta a szél. Én, ha egyetemen belül vagyok, el is felejtem használni a nevem, viszont a számom már kívülről tudom, az ötvenezer azonosítómmal együtt . TO1265 / FN3478. Ez lettem. A gimiben még megvolt az a jóleső érzésem hogy vagyok valaki . A tanárok nevemen szólítottak és elismerték ha valamiben jó voltam . Arra hogy ez egyáltalan nem termeszétes, csak azután jöttem rá, hogy felvettek . Először azt hittem csak a tanulmányi osztály sajátsága, hogy a titkárnő idegesen közbevág a bemutatkozásomba, mondván : „a számát mondja” Jó gondoltam, nekik csak szám vagyok, mert az adataimmal dolgoznak. De hogy a tanáraimnak is csak egy kurzus adat leszek, azt nem hittem .

Egyik legnagyobb élményem volt amikor aztán egyszer a kommunikáció tanárom valamiért a nevemen szólított. Azt hittem rosszul hallok, hiszen legfejebb „Maga” volt az, amivel nevezett minket. Barátnőmnek is épp akkortájt volt hasonló élménye . Mindkettőnkből egyszerre kezdte mesélni egy kávézós, esős délutánon. Összenevettünk . Hát nem nyomor, hogy öröm roham fog el ha  a nevünkön szólítanak?

Nem azt mondom, hogy a tanárok tehetnek erről az egészről. Ők valószínüleg ugyanolyan áldozatai a tömegoktatásnak, mint mi . Képtelenség 220 ember között egyes személyekre odafigyelni. Ők így nem is láthatnak minket másként mint egy nagy csordát , akik valami diploma féle papírért állnak sorba. S tulajdonképpen igazuk van . A java tényleg csak azért van ott, magasról leejti a szakját, csak papírja legyen róla . De mi lesz azzal a 10- 20 emberrel aki tényleg azért ment oda, hogy valami egyedit kapjon, hogy odafigyeljenek rá, terelgessék, újat mutassanak neki.( s ez már a tanárok felelősége is ) Vagy ez olyan nagy ábránd lenne?

 Szandtner Veronika

Szandtner Veronika