Impresszum

Főszerkesztő:Kőszegi Dániel

kul-túra

Az ZACC Kulturális Műhely kul-túra blog magazinját olvashatod. Nemsokára tervezzük, hogy nyitunk a társadalomtudomány felé is. Addig is reméljük, hogy találsz számodra izgalmas kalandozást ezen a blogon. Alapítva:2007 november Üdvözlettel: Kőszegi Dániel főszerkesztő, a műhely alapítója Újságíró-szerkesztők: E-mail cím: artalomblog@vipmail.hu Mobil,sms:06306330558 Együttműködő partnerünk:www.klubhalo.hu,www.fenyhordozok.hu stompesara.spaces.live.com,retro.blog.hu,filmpont.hu Blog

Friss topikok

Linkblog

2008.03.16. 08:00 ezeregy

A kis Vuk áprilistól látható a mozikban

A kis Vuk című 3D-s animációt április 17-től vetítik a budapesti mozik. A rajzfilmet forgatókönyvíróként, rendezőként és producerként is jegyző Gát György a távirati irodának korábban azt mondta, hogy A kis Vukot 30 kópiával kezdik el forgalmazni és nemcsak a fiatalokat, hanem az idősebb korosztályt is meg szeretnék szólítani. Fekete István regényéből, a Vukból az 1980-as évek elején készített rajzfilmet Dargay Attila. A Gát György által vezetett alkotógárda egész estés animációs filmje Vuk fiáról, kis Vukról szól.
 

 

A történetben Vuk és családja egy természetvédelmi területen él. Vadorzók törnek az erdőre, megölik kis Vuk édesanyját, apját pedig elkábítják és eladják egy vándorcirkusznak. Kis Vuk az apja és a többi állat kiszabadítására indul a helyi vadőr kerekesszékes fia és nagyothalló kutyája segítségével.

 

 

Kis Vuknak Csőre Gábor, Vuknak Gálvölgyi János, a cirkuszigazgatónak Reviczky Gábor, feleségének Borbás Gabi, lányának pedig Gubás Gabi kölcsönzi a hangját. A helyi vadőrt Bodrogi Gyula, míg Kárkár varjút Ganxsta Zolee szólaltatja meg.

 

Gát György a múlt év végén az MTI-nek úgy nyilatkozott: Dargay Attila a filmjével magasra tette a mércét, a Vuk a magyar filmtörténelem olyan darabja, aminek "megfelelni lehetetlen", ezért más úton kellett elindulniuk. Kitért arra: az animációs film premierje azért késik, mert technikai problémák miatt "megcsúsztak" a munkálatokkal.

 

A bemutatót a Budapest Film közlése szerint eredetileg tavaly szeptemberre tervezték, az időpont azóta többször módosult.

 

(MTI)

Szólj hozzá!


2008.03.15. 08:00 ezeregy

Egyetemi pillanatképek 10

 

 

„ Az új felsőoktatási rendszer lényege a nemzetközi átjárhatóság . Mostantól ugyanolyan értékű lesz a Bécsben megszerzett diploma, mint a  budapesti. Uniós csatlakozásunk óta az oktatásban sincsenek többé határok. A külföldi és a magyar egyetemek kurzusai között nincs rang különbség, így azok a diákok sem fognak itthon évet veszíteni, akik ösztöndíjjal külföldön tanulnak egy évet”

 

Az idézett újságcikk egy 2005-ös felsőoktatási tájékoztató füzetben jelent meg.

 

Egy barátom, ilyen és hasonló tartalmú híreken felbuzdulva tavaly megpályázott és elnyert egy  belgiumi ösztöndíjat. Nem akart évet halasztani, ezért a kinti egyetemen ugyanazokat a kurzusokat vette fel, amiket itthon kellett volna abban az évben elvégeznie.

 

Egy év után azzal a biztos tudattal tért haza, hogy belgiumi tanévét az itthoni egyetemen egy teljes értékű évként fogják elfogadni. Sejtve, hogy az elismertetés sok papír munkával fog járni, jó előre időpontot kért a tanulmányi osztályon.

 

Az ő egyetemükön a tanulmányisoknak mindenki másnál nagyobb hatalmuk van. Ezt az említett barátom is tudta, ezért azon már meg sem lepődött, amikor egy órát váratta őt a két TO-s kisasszony azzal az indokkal, hogy mindjárt lejár a munkaidejük, és csak ilyenkor tudják megbeszélni egymással, hol érdemesebb ruhát vásárolni.

 

Fiú barátom tehát illedelmesen kivárta amíg a hölgyek kitárgyalták Pest összes ruhaboltját, majd az íróasztalukra  rakta elismerési kérelmét. Az egyik nő gyorsan végig futotta szemével a papirost, majd kelletlenül megrántotta a vállát : „ Ehhez én nem értek. Vigye be az elismertetési bizottsághoz, hamarosan ülésezni fognak.”

 

Másnap barátom bement az elismertetésekkel foglalkozó bizottság irodájába. Elkérték a papírját és megígérték, hogy a következő ülésükön, pár napon belül teljesítik kérését.

 

Eltelt két hét, de visszajelzés még mindig nem érkezett barátomnak. Kezdett nyugtalankodni. Már rég fel kellett volna vennie az az évi kurzusokat, amik azonban  azokra a tárgyakra épültek, amik még mindig elismertetés előtt álltak. Tehát így addig nem kezdhette el az új tanévet, míg a bizottság el nem fogadta külföldön végzett tárgyait.

 

Újabb hét várakozás után megint bement az egyetemre érdeklődni. Azt a választ kapta, hogy magán jellegű elfoglaltságok miatt a bizottság előző ülése elmaradt, a következő pedig csak egy hónap múlva várható. Minden követ megmozgatott, hogy ne kelljen évet ismételnie, de két hét alatt már nem tudta megváltani a bürokratikus hivatali világot.

 

Így történt, hogy barátomnak- aki jelesre végezte el a belgiumi egyetemen tanévét- újból fel kellett vennie az egyszer Belgiumban már elvégzett kurzusait, egy teljes évet veszítve ezzel.

 

Ennyit a felsőoktatás rugalmasságáról és az egyetemek nemzetközi átjárhatóságáról.

 

 

Szandtner Veronika

Szólj hozzá!


2008.03.14. 08:00 ezeregy

Magyar sikerekkel zárult a portói filmfesztivál

Háromszoros magyar sikerrel zárult vasárnap este a portói nemzetközi filmfesztivál, a Fantasporto: Medvigy Gábort, a Dolina operatőrét, Szász Jánost, az Ópium rendezőjét és a film főszereplőjét, Kirsti Stubót díjazta a zsűri - tájékoztatta a Magyar Filmunió az MTI-t. Portugália nagyszabású, 28. alkalommal megrendezett seregszemléjén Medvigy Gábor a Dolina című filmért a legjobb operatőr díját nyerte el. A rendezők hete című válogatás fődíjasa Szász János lett, akit az Ópium - Egy elmebeteg nő naplója című rendezéséért a legjobb filmet illető Manoel de Oliveira-díjjal jutalmaztak. Kirsti Stubót az Ópium című filmben nyújtott rendkívüli alakításáért a legjobb színésznő díjával tüntették ki.
 

 

(MTI)

 

Szólj hozzá!


2008.03.13. 08:00 ezeregy

Átadták az idei Scheiber Sándor-díjakat

 

Féner Tamás fotóművész, az MTI képszerkesztője, Novák Attila történész, szerkesztő és Turán Tamás rabbinikus tudós kapta az idei Scheiber Sándor-díjat, amelyet Arató Gergely, az Oktatási és Kulturális Minisztérium államtitkára adott át hétfőn Budapesten. A díjakat hagyományosan Scheiber Sándor főrabbi, a nyelvtudomány doktora halálának évfordulóján kapják meg a kitüntetettek. Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi, a díj kuratóriumának elnöke az ünnepség megnyitóbeszédében emlékeztetett arra, hogy Scheiber Sándort az egyenesség, a tisztaság és a segítőkészség jellemezte.

 

 

A zsidóság üldöztetésekor Scheiber Sándor titkos akció élére állt: öregek, betegek, diákok rendszeres anyagi segítségét vállalta. Ennek rendőri házkutatás, és az lett az eredménye, hogy a nyelvész "a börtön szélén állott". Schweitzer József megemlítette, hogy Scheiber Sándor ekkor azt mondta: "zsidó kötelességemet teljesítettem". 

 

 

Arra is kitért, hogy egy ilyen akciónak köszönhetően "menekült meg súlyos anyagi helyzetéből" a második világháború alatti egyik honvédelmi miniszter, Nagybaczoni Nagy Vilmos. Scheiber Sándor erkölcsi nagyságára utalva a nyugalmazott országos főrabbi megjegyezte:"Igyekezzünk egyenesen járni és úgy élni, hogy aki belép a dolgozószobámba és megáll Scheiber Sándor képe előtt, ne kelljen magát szégyellnie."

 

Arató Gergely államtitkár beszédében megköszönte a kuratóriumnak, hogy a díjazottak tekintetében többféle tudományágból merítettek, és külön bátorságként értékelte, hogy a tudósok fiatalabb generációiból is választottak. A díj kuratóriumát arra kérte, hogy "segítsenek abban, hogy a közvélemény ne feledkezzen meg" a magyar történelemnek és kultúrának erről a fontos részéről.

 

(MTI)

Szólj hozzá!


2008.03.12. 08:00 ezeregy

Egyetemi pillanatképek 9.

 

 

 A tanulmányi osztályokon dolgozó emberek- tapsztalataim szerint- általában nem  életre-halálra szóló hivatástudattal dologoznak . Ez nagyjából érthető is, tekintve a hozzájuk érkező sablon kérelmek végtelenül egyforma és unalamas tartalmát. Én még nem találkoztam olyan tanulmányissal, akinek az arcán ne látszott volna a munkája okozta fásultság.

 

Ha nagyon kategorizálni akarunk, általában két típusba sorolhatók a TO dolgozók. Az első típus magasról leejt téged, ugyanazzal az ellentmondást nem tűrő hanglejtéssel hárítja el minden kérdésedet. Mindenre azt a választ kapod, hogy nézz utána valamilyen jogszabályban.

 

A második típusba tartozók sokszor kisebbrendűségi érzéssel küszködnek a munkájuk miatt, megkockáztatom, ezt az érzésüket még tovább fokozza a tudat, hogy tanuló emberek ügyeivel foglalkoznak, akik előtt még ott áll az élet, ezer lehetőséggel. Ezek az emberek saját fontosságuknak azzal adnak nyomatékot, hogy ha kell, ha nem, folyton kijavítanak, minden törvényt kívülről felmondanak neked és közben leordítják a fejedet, amiért te azokkal nem vagy tisztában

 

Szóval igazából egyikkel se jársz jobban. Így aztán az emberben hamar kialakul az az érzés, hogy már előre remeg a gyomra, amikor valami dolga akad a tanulmányi osztályon.

 

A mi tanulmányis nénink az első típusú TO dolgozók csoportjához tartozik. Naiv újoncként még hittem abban, hogy az embereket változásra lehet bírni, csak a módját kell megtalálni. Hát ha az emberek úgy általábanváltoztathatók is, a tanulmányisok kivételek!

 

Én próbáltam szép szóval, szelíden, aztán próbáltam komolyan és határozottan tudakolódni ügyeim felől. Mindent megpróbáltam, csak hogy kimozdítsam a nénit általános „minden mindegy” hangulatából . Megkíséreltem ráébreszteni arra, hogy neki tulajdonképpen  az a munkája, hogy utána nézzen és válaszoljon a kérdéseimre. Mind hiába. Se hangos szóval, se kedveskedéssel nem tudtam őt változásra bírni, de még csak kibillenteni sem általános nyugalmából. S ez volt a legbosszantóbb. Még ma is végig fut a hideg a hátamon, ha arra a szürke hangra gondolok: „ Nem tudom. Nézzen utána  a törvénykönyvben!”

 

Pár hónap után már nem volt igazi célja a tanulmányi osztályon tett látogatásaimnak- időközben ugyanis minden kérdésemet megválaszoltam magamnak több napos törvénykönyv bújás után- már csak olyan „csak azért is” alapon látogattam a nénit. Nem érdekelt már semmi, csak hogy egyszer az életben kihozzam őt a béketűréséből. A lehető legostobább kérdéseket szedtem össze és özönvízként zúdítottam rá hétről-hétre.

 

Hatás semmi. Rám viszont volt hatása a látogatásoknak. Egyrészt kis híján bele betegedtem a tudatba, hogy képtelen vagyok felidegesíteni, másrészt a jogszabályok tanulmányozása révén szinte képzett tanulmányissá váltam. Ki tudja? Lehet, hogy munkanélküli bölcsészként épp a TO-n kapok majd állást….?

 

 

 

Szandtner Veronika

Szólj hozzá!


2008.03.11. 08:00 ezeregy

Negyed százada a Madách Színház műsorán a Macskák

A Madách Színház látványos keretek között készül megünnepelni a Macskák negyedszázados magyarországi jubileumát; az ünnepség részeként a Madách Musical Stúdió négyszáz növendéke a Hősök terén adja majd elő a világhírű musical egyik jelenetét - mondta az MTI-nek Szirtes Tamás pénteken. A Madách igazgatója emlékeztetett rá, hogy a sikerdarab minden hazai színházi rekordot megdöntött: az előadások száma az 1300-hoz közelít, és sem prózai, sem zenés művet nem látott itthon annyi néző színházban, mint a Macskákat. 1983. március 25-én, a világon másodikként mutatta be Andrew Lloyd Webber és T. S. Eliot musicaljét a Madách.
 

 

A darab 25. születésnapját nem mindennapi körülmények között készül megünnepelni a teátrum. Szirtes Tamás elmondása szerint március 25-én 16 órakor a Madách Musical Stúdió négyszáz növendéke ad elő egy jelenetet a Macskákból a Hősök terén. Ezután a gyerekek az előadás díszleteihez hasonlító "karneváli teherautókra" szállnak, és úgy térnek vissza a teátrumba.

 

 

A 19 órakor kezdődő díszelőadásra meghívták a Madách Macskák-produkciójában valaha fellépő összes művészt, többek között Haumann Pétert, Almási Évát, Szakály Györgyöt, Szerednyei Bélát, Cseke Pétert és Hűvösvölgyi Ildikót. A szerepeket azok régi "birtokosai" együtt adják elő a musical díszletei között, élő zenekarral a darabot jelenleg játszó művészekkel, többek között Malek Andreával, Gálvölgyi Jánossal, Dunai Tamással, Szolnoki Tiborral, Détár Enikővel és Kökényessy Ágnessel.

 

Szirtes Tamás elmondta, a gálaelőadásra meghívót kapott Andrew Lloyd Webber is, azt azonban még nem tudni, végül el tud-e jönni.

Szólj hozzá!


2008.03.10. 08:00 ezeregy

Tenger-szín a papíron

 

 

Festeni akartam. Akvarellképet. Egy nyáron készült fotóról. Sokat ábrándoztam arról, hogy is kezdek majd neki, miként festem meg a rovinji kikötőt a tiszta kék ég alatt, a ragyogó napfényben, mert hol papírom nem volt, míg kedvem igen, hol időm nem, bár akadt papírom, s hol kedvem nem volt, mikor tengernyi időben fuldokoltam és papírjaim is rendre sorakoztak a mappámban. Mindig csak halogattam a dolgot, hagytam az inspirációt elsikkadni, elrepülni az éterben. Pedig akartam festeni, de nem ment. Csak álmodoztam.

 

Elképzeltem, hogyan húzom meg az első ecsetvonást, hogyan körvonalazom meg a témát halvány színekkel, hogyan issza be a vizet és a festéket a művészetre szomjazó, egyenetlen felszínű papír. Aztán az igazi színek jönnének: az ég kékje, a tenger vibráló türkize, a kicsiny lélekvesztők halvány kékes-szürkéje, lakkozott fehérje, a kikötőt szegélyező házak meleg földszínei. Képzeletem óvatos ecsetvonásokkal formálta meg a hajók törékeny testét, óvva őket, nehogy túl sok víz csurogjon rájuk, nehogy még elsüllyedjenek.

 

S a víz, az az élettel teli, békés, mégis kavargón nyugtalan víz újra szemem előtt hullámzott, mint akkor nyáron a kikötőben. A buzgó, vonagló hullámok tetején pedig táncolt, cikázott a nap sugara, fejemben immár apró sárga és szürkés festékpöttyök formájában. A tajték helyét körbefolyta a kék festék, meghagyva a papír eredeti fehérségét.

 

Lelkem mélyén láttam a színek harcát is: a fekete, mit csak keveset akartam használni, megsértődvén ezen el akart nyelni mindent, s mit egyszer már befogott, nem akarta ereszteni. Ekkor egy zsebkendő csücske mentette meg a többi színt, felitatva a gonoszt. A kék is néha rakoncátlankodott: belefolyva a sárgába zöldet szülve kavargott egy csepp vízben. A sárga ellentámadásba lendült, és olyannyira felül kerekedett a kéken, hogy az egész kép aranyló fényben úszott tőle.

 

Ideje lenne már megfesteni ezt a képet! Olyan szép lenne megvalósulva, matériába öntve, keretbe feszítve! Nem lenne rábízva a képzelet kénye-kedvére. Más is bámulhatná, nem csak én. Ugyanakkor a képzelet néha olyasmit teremt, ami megvalósítva elveszti varázsát, misztikumát. Talán ez a kép is azért nem akar megvalósulni, mert csak az álmokban és a tudattalanban szándékozik tisztán, romlatlanul, időtlenül létezni? Mert elvégre a papír is megsárgul egyszer…

 

Vessző Katalin

Szólj hozzá!


2008.03.09. 08:00 ezeregy

Kamara-kiállítás Vasarely-művekből Szegeden

Hazai családi- és magángyűjteményekben található Vasarely-művekből nyílt kamara-kiállítás kedden a szegedi Móra Ferenc Múzeumban; a tárlaton több olyan ritkaságot is bemutatnak, melyet Magyarországon még nem láthatott a közönség - közölte a közgyűjtemény képzőművészeti osztályának vezetője az MTI-vel. Szabó Tamás elmondta: Magyarországon igen sok eredeti Vasarely-mű "lappang" családi- és magángyűjtemények részeként, így e kincseket a szélesebb érdeklődői kör soha nem tekintheti meg.
 

 

Ebből kiindulva fordult február elején a Csongrád megyei közgyűjtemény a nyilvánossághoz, azzal, hogy várják a Vasarely-alkotással rendelkező gyűjtők jelentkezését, akik néhány hétre kölcsönadnák a birtokukban lévő műveiket a Móra múzeum közelmúltban, a művész születésének 100. évfordulójára nyílt kiállításához kapcsolódó kamaratárlat számára - tudatta a muzeológus.

 

 

Öt művet, a közismert Tridim-sorozat alumínium és plexi anyagból készült 1968-as darabjait ajánlotta föl a kamaratárlatra egy névtelenséget kérő szegedi műgyűjtő. A móri Radó Antal könyvtárból pedig kilenc eredeti és számozott szerigráfia (szitanyomat) érkezett. A híres Vega-sorozat darabjait is tartalmazó kollekció egy részét még maga a művész adományozta 1988-ban a Fejér megyei városnak. A Victor Vasarely életművét bemutató tárlat február 15-én nyílt meg Szegeden.

 

A március végégig nyitva tartó kiállításon a magyar származású művész 43 alkotását: több méteres képeit, hatalmas szőnyegeit, szerigráfiáit, térplasztikáit, grafikáit és akril festményeit tekinthetik meg az érdeklődők. Victor Vasarely, az op-art festészet kiemelkedő alakja Pécsett született 1906. vagy 1908. április 9-én, Vásárhelyi Győző néven. 1928-ban került a budapesti Műhely Akadémiára. Egy grafikai pályázat nyerteseként jutott ki Párizsba, ahol illusztrációkat és alkalmazott grafikát készített. Első munkáin fekete-fehér formák optikai hatására jött létre ábra, az alkotó 1947-ben tért át a nonfiguratív művekre. A hazai művészeti közéletbe 1969-es budapesti kiállításával tört be. A művész 1997. március 15-én hunyt el Párizsban.

 

(MTI)

Szólj hozzá!


2008.03.08. 08:00 ezeregy

Egyetemi pillanatképek 8.

 

Jövőre mindent másképp csinálok! Jövőre jó kislány leszek..jövőre…jövőre év eléjétől kezdve csak olvasok, mint egy kis angyal! Nem lesz kávézóban ücsörgés, meg barátnőkkel trécselés egész évben..Jaj, jövőre megváltozom ígérem, csak most segíts meg Istenem! Csak most ne bukjak meg!

 

Hányszor fogadkoztam így az elmúlt vizsgaidőszakban…S ennek ellenére biztosan tudom, hogy a következő szemesztert épp így fogom csinálni, mint ezt a mostanit. Egy kis színház, egy kis kirándulás vagy múzeum, s persze kávé, kávé, kávé…s mire észbe kapok,  már megint ott lesz az év vége, s minden a fejemre omlik. Ilyen az ember. Vagy inkább a diák. Valahogy be kéne zárni egy palackba a vizsgaidőszakban átélt borzalmakat, s elővenni, amikor év közben olyan nyugodtan kávézgatok…

 

Mert a vizsgaidőszak két hónap horror!!! Főleg azoknak, akiknek három napjuk maradt rá, hogy felkészüljenek a nagy vizsgára. Kinn hét ágra süt a nap, te pedig veszed a kis cókmókod, bezárkózol a szobába és kiteríted magad elé a harminc könyved. Átlapozod őket, kb 5000 oldal. S most erre van három napod. Na igen, ilyenkor vered a fejed a falba, hogy ennek mért csak most álltál neki, és hogy hogyan nem érezhetted év közben  ennek az anyagnak a súlyát!?

 

Már késő. Ha szerencséd van eljutsz a feléig és lesz valami fogalmad az egészről. Rosszabb esetben azonban már az első ötven oldalon elakadsz, mert olyan érthetetlen szakszavakat használ..

 

Én ilyenkor az első nap még tudok koncentrálni az anyagra, aztán valahogy magába szippant, elveszek benne…Nézem a sorokat és csak az jár a fejemben: „miért kellett annyit kávézóba mászkálni?” Igaz, a kávé most sem hagy cserben, ő az egyetlen társam ezekben a sanyarú időkben. Itt áll a könyvek mellett a jól megszokott csésze. A számhoz emelem, hörpintek belőle. Az ő ízéből merítek most is egy kis életerőt..

 

Eljön a „nagy nap”, s én ott gubbasztok török ülésben vizsgáztatóm irodája előtt a földön, kezemben a tételeket szorongatva. Az utolsó percekben még megpróbálom a fejembe tuszkolni a maradék 2000 oldalt. Nyílik az ajtó, széles mosollyal kisétál az előttem vizsgázó. Talán még van egy kis remény… Nagyot nyelek, felállok, s elindulok a terem felé. Közben pedig csak ezt motyogom magamban:” Jövőre mindent másképp csinálok….Csak még most az egyszer…..”

 

 

 

 

Szandtner Veronika

 

Szólj hozzá!


2008.03.07. 08:00 ezeregy

Chris Rea március 3-án Budapesten koncertezik

Budapesten koncertezik március 3-án, hétfőn Chris Rea brit rock- és bluesgitáros, énekes, aki legutóbbi albumát mutatja be a Papp László Budapest Sportaréna színpadán - tájékoztatta az MTI-t az esemény szervezője, a Showtime Budapest. A gitáros a The Fabulous Hofner Blue Notes című albumának európai turnéja keretében játszik Budapesten, két éven belül immár másodszor jár itt. Chris Rea és együttese a kétórásra tervezett koncerten bluesalapú instrumentális zenét játszik, de elhangzanak majd az énekes-gitáros klasszikusnak számító dalai is. A szervezők szerint a koncert az 1960-as évek bluesos hangulatát idézi, Chris Rea példaképe, B. B. King bluesgitáros előtt szeretne fejet hajtani.
 

 

Chris Rea, aki a fellépés másnapján ünnepli 57. születésnapját, saját hang- és fénytechnikát hoz Budapestre, amelyet 2 kamion szállít a hangszerekkel együtt. A kivetítő berendezés az arénáé. Az énekes és zenésztársai a 12-szer 18 méteres színpadon játszanak. A koncert fél 8-kor kezdődik, előzenekar nem lesz - tájékoztatott a Showtime Budapest.

 

 

Múlt év decemberében jelent meg a The Return of The Fabulous Hofner Bluenotes earBOOK című albuma, amely február közepe óta Magyarországon is elérhető. Az album három CD-t, 2 hagyományos bakelit lemezt és egy 80 oldalas könyvet foglal magába. Chris Rea legutóbb 2006. március 5-én lépett fel Budapesten. Akkori turnéját búcsúnak szánta, súlyos beteg volt, de meggyógyult. A közelmúltban többször kijelentette: nem szeretne kimaradni az élő koncertek varázsából, ezért folytatja - olvasható a szervezők összegzésében.

 

Chris Rea olasz bevándorlók gyermeke, 19 éves korában vásárolt először gitárt Joe Walsh, az Eagles gitárosa hatására. Első szóló kislemeze 1978-ban jelent meg, amelynek igen kedvező visszhangja volt Angliában és Amerikában. Chris Rea eddig összesen 19 albumot készített, s mintegy 30 millió eladott lemezzel büszkélkedhet. Közülük kiemelkedik a 11 CD-ből álló Blue Guitars című gyűjtemény 130 dallal, egy DVD-vel valamint egy saját festményeiből összeállított könyvvel.

 

(MTI)

Szólj hozzá!


2008.03.06. 08:00 ezeregy

Ének

 

 

Feltetted már valaha a kérdést, mikor szeretsz éneket hallgatni? Koncerten? Színházban? Tv műsorban? Fesztiválon? És az utcán? Annyira belelapulunk a társadalom normáinak szabálykönyvébe, hogy nem is vesszük észre: szinte már nem is szeretjük, ha munkába menet, a metróban, az utcán, utazás közben vagy csak a szomszéd szobában éneket hallunk. Nem merjük vállalni, nem bírjuk elviselni a lélek megnyilvánulását?

 

Naponta utazom metróval és villamossal. Az aluljáróban néha látok egy nőt a kisgyerekével, amint szezonnak megfelelően hol karácsonyi, hol csak egyszerűen népdalokat énekel. És ezek a réges-régi dalok mennyire másként szólnak az ő szájukból, mint ha épp az operában hallanám! Szánom őket. Nem merek rájuk nézni, nem bírom hallgatni éneküket. Szégyellem is magam emiatt, hiszen nem segítek nekik. Valóban a dal a megoldás a problémáikra? Talán a lelküknek jobb így, mert azt hiszik, jót cselekednek azzal, hogy dallal töltik be a rohanó emberoszlopok álmos reggeli perceit, de ettől még nem kapnak enni. Mert az embereket mindez nem érdekli.

 

Milyen furcsák vagyunk. Mert szép köntösbe csomagolva még a koldus énekét is szívesebben hallgatjuk. Nagyobb kedvvel fogadjuk a diákcsapatokat vagy az alkalmi hegedűvirtuózokat, ha jelmezbe öltöznek. Imádjuk a vándorzenészeket, akik országokon keresztül-kasul dalolják végig a napjukat, és a fesztiválokon, utcabálokon körbeadják kalapjukat, nyílt gitártokkal várják a szemlélődőket. Mert az milyen egyedi! Kuriózum! A ma oly divatos kifejezés szerint autentikus! És csak ma vannak itt, épp a mi városunkban! Érdekes, ők is csak kéregetők.

 

Egyenesen rajongunk azért az előadásért, amit egy kis marketinges fortéllyal ügyesen elénk tálalnak, bár lehet, hogy ugyanazon diákzenész csapatról van szó, akik az aluljáróban hallatják hangjukat, két vagy több szólamban. Akkor miért nem figyeltünk rájuk? Nem mertük meghallgatni őket? Siettünk? (Vagy csak mi hittük azt, hogy sietnünk kell?) Tény, hogy nem az ilyen helyeken figyelnek fel az emberre, de a szépet nem lehet az utcán is befogadni? A poros járdán, az autók zajában? Miért érezzük törvényszerűnek, hogy amiért fizetnünk kell, sorba állni, ami csillog, az valóban az, mint amit vártunk és vágytunk? És miért tartjuk értéknek azt, amit mások sulykolnak belénk? Ami mások szerint elfogadott? Miért hiszünk a sztárokban? Miért jobb Pákó, mint akármelyik koldus, aki lehet, hogy kényszerűségből, de szépen énekel? (És legalább tud is?) Mert mások által irányítva érezzük csak, mi a fontos számunkra.

 

És mi van a fütyörészéssel, dúdolgatással? Miért röhögnek a hátunk mögött, ha jókedvünkben tesszük ezeket? Miért néznek háborodottnak emiatt? Talán sokan azért, mert irigyek a jó kedélyre. A szürke tömeg nem bírja elviselni, ha valaki is kilóg belőle.

Mégis vannak népek, például ott lenn, délen, akiknél az ének normális dolog és minden feszélyezettség nélkül dalra fakadnak. Legutóbb a vonaton hallottam ilyet. Egy külföldi, talán olasz pár dúdolgatni kezdett. Furcsa volt, mert tudtam, mindenki őket nézi, mégis örültem, mert nem mindennapi esemény volt. Az őszinteség szólalt meg a dalukban.

 

Üzlet. Már minden alá van rendelve neki. A „felfedezők”, a menedzserek már a hangjegyeket is gyarmatosították, kiölve közülük az őszinteséget, az érték létrehozásának, vagy csak épp fenntartásának készségét. Pedig mennyire szükség lenne erre! Mennyire jó lenne, ha a felnövekvők tudnák, milyen kincs van a birtokukban? Hogy mindenféle befolyásolás, butítás ellenére mekkora hagyománya van a dalnak, az éneknek? Én bízom benne, hogy idejében rájönnek. És belőlük lesznek az igazi csillagok.

Vessző Katalin

Szólj hozzá!


2008.03.05. 08:00 ezeregy

Egyetemi pillanatképek 7.

 

Egyetemi pillanatképek 7.

 

 

Azért nem csak rettegett tanárok tanítanak..Ha csak azok tanítanának, valószínüleg  már rég üresek lennének az előadók.

 

Vizsgáljunk most meg egy másik „típust”, azt a bizonyos „szórakozott professzort” . Magyar szakos lévén belőlük aztán igazán nincs hiányom.

 

Egyszer két óra hosszát sötétben ültük végig az órát, mert valamiért nem a megszokott terembe mehettünk, s a professzort a helycsere annyira megzavarta, hogy nem találta meg a villanykapcsolót.

 

Eddigi tapasztalataim szerint az ilyen „típusú” tanárok annyira bele vannak feledkezve saját kutatási területükben, hogy életük biztos fogódzóit is ott képesek már csak megtalálni. Minden más e világi dolog félelmetes számukra, mert elvonja őket munkájuktól, és mert nem tudnak benne olyan biztonsággal mozogni, mint az általuk feltárt világban.

 

Ők mindenben a biztonságos és egyszerű rendszert keresik. Volt egy irodalom tanárom akivel minden csütörtökön volt óránk, s ő minden csütörtök  ugyanabban az ingben érkezett. Egyszer elhatároztam, hogy már csak azért is meglesem őt, miben van szerdánként. Szerdánként is ugyanolyan mintájú csíkos ingben mászkált a folyosón, csak a színe volt más, mint a csütörtökinek. Ezen felbuzdulva kedden ismét elmentem az irodája előtt…A látvány nem lepett meg: egy harmadik színű csíkos ing volt rajta . A „kísérletet” egy hónapon keresztül mindennap megismételtem. Soha, egyetlen nap sem keverte össze az ingek sorrendjét, egy hónapon keresztül, napról napra  ugyanaz az ötféle színű csíkos ing váltakozott rajta .

 

Vannak akik falra másznak ettől a „típustól” . Én rajongok értük. Valami olyasmit testesítenek  meg a szememben, ami a közemberből már rég kiveszett: képesek feltenni az életüket egy  elméletre, mely lehet, hogy sosem fog beigazolódni, egy életet végig nyomorogva is hűek tudnak maradni ahhoz, amit szeretnek.

 

Humorosak, ha kell ironikusak, és sokszor az az érzésem sokkal mélyebb összefüggéseiben látják az életet, mint amennyire azt nekünk mutatják.

 

Az egyik ilyen tanárunknál csoporttársam arról érdeklődött, hogy fog kinézni nála a félévi vizsga. A tanár szája legörbült, valami jobb kérdésre számított. Kelletlenül megrántotta a válát: „ azt még én sem tudom, kedves kisasszony, majd ha tudom Ön lesz az első akinek elmondom…Bár ha jobban meggondolom, nem értem mért foglalkozik ezzel. Csak egy unalmas vizsgáról van szó, ha túl van rajta, két nap után el is felejti az egészet...Mint a buborék, kipukkad az egész vizsga, amint levizsgázott..” Ez az óra különösen emlékezetes maradt számomra, mert ebből a gyakorlati kérdésből kiindulva hamarosan eljutottunk Kantig, utána valahogy a  Faustról kezdett beszélni, majd Schiller következett.

 

Az, hogy hogyan fog kinézni nála a vizsga, csak hónapokkal később, a vizsga napján derült ki…

 

Szandtner Veronika

Szólj hozzá!


2008.03.03. 08:00 ezeregy

Hideg nyomon

 

Itt egy újabb agyalós krimi Ben Affleck rendezésében. Aaron Stockard segítségével írt filmjében saját öccse Casey Affleck játssza a főszerepet. Aki szereti a gondolatait megfogalmazni és általában a fejét használni, annak ez a film számottevő örömöt fog okozni. Végre egy velős mondanivalóval ellátott sztori.

Amerikában minden nap kétezer gyerek tűnik el nyomtalanul. Ben Affleck pedig úgy gondolta, hogy ez a szomorú statisztika megér egy filmet, és megrendezi.

A történet a Boston melléki Dorchesterben játszódik. Igazi munkásnegyed utcán világos nappal magukat kellető prostituáltakkal, és nepperekkel. A hely kemény, mint a tököli börtön, tele van szétszakadt, lecsúszott családokkal és reményekkel. Ebből a környezetből tűnik el a négyéves kislány Amanda McCready.

Az idő halad a család egyre türelmetlenebb és a nagyszülők két helyi magánnyomozót Patrick Kenzie-t (Casey Affleck) és Angie Gennaro-t (Michelle Monaghan) bíznak meg unokájuk megtalálásával. Patrick itt nőtt fel, így neki talán jobban megnyílnak a helyiek. A két detektív óvatosan közelít az ügyhöz, ismerik a szomszédokat és tudják azt is, hogy Amanda anyja, Helen(Amy Ryan) is rabja a szernek. Ahogy egyre mélyebbre ásnak az ügyben, Boston egyre árnyékosabb oldala tárul elénk, csalókkal, drogosokkal és pedofilokkal. A média is felkapja az ügyet, így Patrick és Angie kénytelenek egy nagymenő detektív, Remy Bressant (Ed Harris) és a helyi rendőrkapitány, Jack Doyle (Morgan Freeman) segítségét kérni. Minden megoldódni látszik, egy lövöldözés után fény derül Amanda szomorú sorsára is. Ügy lezárva. Mindenki tovább lép kivéve Patricket. Visszatér a nyomozás kezdeteihez, és ahogy mélyebbre ás, borzalmas titokra lel…

Ennyi a sztori dióhéjban. Első ránézésre egyszerűnek tűnik, de azt kell mondanom, hogy mégsem lineáris a történet, mert Affleck mozija nem a cselekményre sokkal inkább a lélektanra épít. Patrick jól alakítja a helyi vagány szerepét, mellette ellenpontnak kellőképpen higgadt Michelle Monaghan. A mellékszerepekben pedig olyan kitűnő színészek ábrázolnak jellemet, mint Ed Harris vagy Morgan Freeman. A film további erőssége, hogy súlyos kérdéseket feszeget. Szabad-e mások életébe beavatkozni? Mennyit ér egy élet? És főleg: hogy lehet egy kis gyerek ennyire kiszolgáltatott a családjának, nekünk felnőtteknek? A film utolsó fél órája pedig igencsak beleég a gondolatainkba, és további kérdéseket vet fel.

Szabó Krisztina

Szólj hozzá!


2008.03.02. 20:00 ezeregy

Idén a Millenárison a könyvfesztivál, a díszvendég Bret Easton Ellis lesz

Idén a Millenárison a könyvfesztivál, a díszvendég Bret Easton Ellis lesz

A jubileumi, XV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál minden eddiginél nagyobb területen, összesen 1700 négyzetméteren várja az olvasókat áprilisban; a díszvendég Bret Easton Ellis amerikai író, a díszvendég ország pedig Kína lesz - mondta el a seregszemlét szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) igazgatója az MTI-nek hétfőn. Zentai Péter László hozzátette: a könyvkiadók éltek azzal a lehetőséggel, amelyet az új helyszín, a Millenáris nyújt számukra, azaz átlagosan 25 százalékkal nagyobb standokon mutathatják be kínálatukat április 24. és 27. között.

 

 

A Millenáris, amelynek a Csodák Palotája kivételével az összes épületét elfoglalja majd a könyvfesztivál, számos kísérőrendezvénynek is helyet ad. A termekben és a szabadtéri színpadokon a hagyományokhoz híven szakmai tanácskozások, könyvbemutatók, író-olvasó találkozók, díjátadások lesznek. A Millenáris arra is lehetőséget ad, hogy tematikus blokkokra osszák a területet: a Fogadóban például a gyermek- és ifjúsági kötetek, a tankönyvek és a képregények kiadói kapnak helyet, a Jövő Házában a külföldi kiadók és a legnagyobb magyar műhelyek rendezkednek majd be - közölte az igazgató.

 

 

A díszvendégről szólva kiemelte: a 44 éves Bret Easton Ellis, az Amerikai psycho szerzője az első olyan alkotó, aki amellett, hogy a világ egyik legjegyzettebb alkotója, a fiatalabb korosztályt képviseli. Zentai Péter László hozzátette, hogy a moralista-nihillista íróként számon tartott szerző az első észak-amerikai díszvendége a könyves seregszemlének.

 

A fesztivál díszvendég országa Kína lesz; a világ legnépesebb államának könyvtermése száz négyzetméteres standon mutatkozik be a magyar olvasóknak, és a leghíresebb kínai csoport, a szecsuáni táncegyüttes is fellép majd.

 

(MTI)

Szólj hozzá!


2008.03.02. 08:00 ezeregy

Egyetemi pillanatképek 6.

 

 

Akármilyen szabadságot ad is az egyetem, mégis csak első sorban tanulni megy oda az ember. S ha már pillanatképekről beszélünk, az egyetemi pillanatokat nagyban meghatározzák azok az emberek, akiknél tanulunk.

 

Szóval a tanárok…..Nem egy barátom hagyta már ott egy-egy rosszindulatú tanár miatt sz egyetemet. Az is igaz, hogy olyanokról is tudok, akik csak azért lettek végül tanárok, hogy ők is azt jelenthessék diákjaik számára, mint amit nekik jelentett kedvenc tanáruk .

 

Gondolom minden egyetemen, fősulin létezik az a „rettegett tanár” típus. Aki –bár rajta kívül egy tanár sem vezet- jelenléti ívet vezet minden órán, ha késel öt percet leordítja a fejed vagy bezárja a terem ajtaját kulccsal, hogy véletlenül se juthass be. Ha pedig tüsszentesz rádripakodik, hogy menj távolabb tőle, mert elkapja, s különben is mért jöttél be megfertőzni mindenkit?

 

Ismerős? Csak ülsz az óráján, végtelenül bambának érzed magad, mert egy körkérdésére sem tudsz felelni, amin ő persze kajánul mosolyog vagy olyasmiket vág a fejedhez, hogy: „Iratkozzon ki az egyetemről, ha ezt nem tudja” vagy hogy „Csücsüljön csak itt nyugodtan, hamarosan úgyis megbukik”.

 

Engem általában annyira lekötnek az ilyen típusú tanárok magabiztos gesztusai, hogy végképp elvesztem mondókájuk fonalát, s csak a kezeit, meg az arcizmai rángatózását figyelem. Valahogy az ilyen tanárok mindig élére vasalt ingben érkeznek, könyveiken pedig egyetlen szamárfül sincs. Ja és sohasem akadnak el beszédükben. Ez mindig csodálattal töltött el, mert nem tudom elhinni, hogy nem érzik azt az ellenszevet ami kétszáz diákból egyszerre árad feléjük. S nekik mégsem akad sosem el a nyelvük…

 

Az a furcsa, hogy bár mindenki ezt a típust utálja a legjobban, valahogy mégis mindig ezek a tanárok a legemberségesebbek a vizsgán…Sokat törtem rajta a fejem, de ma sem jöttem rá, hogy mi lehet ennek az oka. Hogyhogy pont a vizsgán bújnak ki a bőrükből, amikor végre eljön az ő pillanatuk, amikor végre buktathatnának? Vagy lehet hogy ez az ő igazi arcuk? Hogy év közben elvarázsolta őket egy gonosz boszorkány, de ők igazából a világ legjóságosabb bácsijai?

 

 

 

Szandtner Veronika

 

Szólj hozzá!


2008.03.01. 20:00 ezeregy

Az 50 forintos lett az év érméje

Az 50 forintos lett az év érméje

Az év érméje lett az 1956-os forradalom 50. évfordulójára kibocsátott 50 forintos érme az amerikai World Coin News magazin által indított internetes szavazás szerint. Az amerikai Krause Publications kiadó, amely a magazin gazdája, 25 éve minden évben kiírja Az év érméje pályázatot, amelyen idén először közönségdíjat is kiosztottak. A pályázatra 40 országból több száz nevezés érkezett 10 kategóriában. A pályázati anyagok elbírálását nemzetközi zsűri végezte. Ezen kívül a nagyközönség számára is összeállítottak egy listát, amelyen az 50 forintos magyar érme is szerepelt. A közönségdíjra több mint százezer internetes szavazat érkezett - ezek szerint a magyar 50 forintos érme lett a győztes.

 

 

A 2006-os jubileumi 50 forintos hátlapja Kósa István alkotása. Az előoldal, amely Bartos István munkája, a forgalmi 50 forintos éremképével azonos. Az éremkép a Magyar Nemzeti Bank által szintén az 56-os forradalom emlékére kibocsátott 500 forintos bankjegy grafikai tervén alapul, annak éremre "fordított" változata - tudatta az MNB sajtóközleménye. Az érmét az MNB 2006. október 20-án bocsátotta ki 2 millió példányban. 

 

 

(MTI)

Szólj hozzá!


2008.03.01. 08:00 ezeregy

Anyád lehetnék...

 

„Anyád lehetnék” a mozifilm címének a magyar fordítása. Ami kellő dramaturgiai érzékre vall. Miért nem lehet a cím: A mamád lehetnék. Talán azért mert arra senkise figyelne fel.

A történetvezetés a szokásos hollywoodi csodarecepten alapul, a hozzávalók pedig Michelle Pfeiffer, aki még mindig képes a férfiakat a mozivászon elé csalogatni, és a fiatal tehetség Paul Rudd.

Van ugye a sikeres tévéproducernőnk Rosie,akit Michelle Pfeiffer alakít, akiről menet közben kiderül, hogy mégsem annyira fenéki tejfel az ő élete sem. Hisz szexista főnöke megakarja szüntetni a műsorát, asszisztense pedig állandóan keresztbe tesz neki.

De Rosie magánélete sem nevezhető szűrkének. Hisz volt férjének gyereke lesz egy fiatalabb nőtől. És közös lányuk is már belépett a serdülő korba, így nagy érdeklődést mutat a pasik iránt.

És hol itt a bonyodalom, az izgalom? Eddig csak egy szokásos amerikai „álomkarrier”-nek a viszontagságait ismertük meg.

Hát igen, de most jön majd a csavar, a film esetében talán mondhatjuk azt is, hogy az ANYA csavar.

Ugyanis Rosie gondol egyet, és egy új műsor terveit körvonalazza. És ismerjük a mondást: „új műsorhoz, új férfi kell”. Tehát jön a szereplőválogatás, ahol feltűnik egy szép, tehetséges fiatal színész....

És akkor most lép érvénybe a film címe, ami egyben az egész mozi történetének egymondatos szubtanciája: anyád lehetnék.

Hogy tényleg egymásba habarodnak, és happy end lesz a vége azt nem árulom el. De az érzékeny lelkűeknek – vészhelyzet esetén felbontandó- ne árt, ha felkészülnek egy százas zsepivel.

 

Kőszegi Dániel főszerkesztő

 

Szólj hozzá!


2008.02.29. 08:00 ezeregy

Garasoskodás

 

Garasoskodás

 

Hétvége van. Péntek vagy szombat este, nem számít. Állok a pultnál és nem, nem én kérem a sört, én adom ki. Egy srácnak. Épp fizetni készül. Gondosan kiszámolva adja oda a pénzt. Nem hibádzik, pontos az összeg, nem kell visszaadni belőle. Nézem, hogy a vendégek cigifüstje miként tölti be a teret: beszivárog a fehér falakba, elcsúszik az asztalok sík lapján, gomolyog a poharak felett, beivódik az arcok pórusaiba. Már szól a zene, de én csak bambán nézek ki a fejemből és töprengek, mi a célja annak, hogy ilyen sokfélék vagyunk. A srácra és a pénzére gondolok.

No nem azért, mintha pénzéhes lennék, egyáltalán nem erről van szó. Csak pultosként láttam annyiféle embert annyiféleképpen fizetni, hogy gondolatmenetem megér egy misét.

Ha az ember rászánja magát a hétvégi mulatozásra, nem mindegy, mennyi pénzt visz és azt miben tárolja. Ha tánc, ugrálás is a menün van, mondjuk egy drum and bass partin, vagy a pogó kellős közepén, célszerű a pénzt tárcában hordani, ami elfér a farzsebedben vagy a kistáskádban és jól zárható. Így az apró is megmenekül, és a bankók sem vesznek el a féktelen tombolás közben. Igaz, legtöbben megoldják a dolgot a zsebbe gyömöszköléssel. Figyelem! Ismert az aprópénz közösségépítő hatása! Ha csocsó –vagy zenegépbe dobod, nőhet mind a jókedved, mind a népszerűséged, így a társasági köröd is. De ha más úton akarsz szabadulni az idegesítő aprótól, ajándékozd el! Nem csak a pultosnak adhatod oda, hanem alapítványoknak, közintézményeknek, civil szervezeteknek, feláldozhatod a Kultúra oltárán is. Már ami főleg az egy –és kétforintosokat illeti. Márciusig van időd eldönteni, ki legyen a kedvezményezett, és addig még jócskán van egypár hétvége. Addig is a végső megoldás talán a pénztárca lehet. Neked milyen van?

Na de ne aprózzuk el a dolgot, még nem volt szó a bankjegyekről. Sosem értettem, egyesek miért hajtogatják össze őket háromba, négybe, kis téglatestekké alakítva azokat. Hallottam már az origami szintűre emelt pénzhajtogatóról is!

De van, aki csak zsebe gyűrve tárolja és elővéve azokat sem fecséreli az időt a kisimítgatásukkal, nagy papírcsomókban adja kézbe fizetéskor, az apró szétpotyogtatása mellett. Minek hajtogatni, előbb fogy el a pénz, minthogy ez megtörténjen. Mindig nagyzolásnak éreztem, mikor valaki a farzsebében félbehajtva, kötegben hordja a pénzét, fizetéskor pedig az egész paklit előrántva, abból válogatva keresgél a megfelelő címlet után. Közben persze szereti látni, hogy mindenki észrevette, mennyi pénze is van, cinkosan mosolyog. És hogy hogyan adja oda? Ő épp kézbe, de van aki még ennél is nagyképűbb. Nagymenőn fogja a pénzét és magasról ledobja a pultra (az illuminált állapot általában közrejátszik ezen viselkedés megnyilvánulásában) vagy csak tartja, de elvárja hogy én nyúljak fel érte. A többség azonban a pultra teszi le az összeget, vagy a kezembe adja. Tiszta sor minkét fél számára.

És a visszajáró? Az sem véletlen, ki hogyan teszi el. Valaki fütyül rá. Státuszát az imént a pénzkötege bemutatásával bizonyítva továbbáll. Van, aki visszagyűri a zsebébe és van, aki gondosan elteszi a tárcájába. Szerintem a papírhajtogatóknak van a legkisebb.

Visszakanyarodva a történet elejére úgy gondolom, hogy akkor azt a srácot a pultnál nem a pénze tette boldoggá. Esetleg a söre, de ami számomra igazán lényeges, az az, hogy a gondosan kicentizett, kevéske pénz is ér annyit, mint a Nemzeti Bank összes aranyruda. Mert úgyis az számít, mit veszel rajta.

 

Utóirat: Ne feledd elajándékozni az aprót! Szerintem áldozd a Kultúrára, az ad a legtöbbet érte!

 

Vessző Katalin

Szólj hozzá!


2008.02.28. 08:00 ezeregy

Egyetemi pillanatképek 5.

 

 Akárki akármit mond, az egyetemben a legjobb dolog a szabadság. Az, hogy többé nem kell- ha tetszik, ha nem- ott ülnöd minden órán, mint gimiben. 

 

Az elején persze mindenki lelkesen bejár minden órára, de aztán a legtöbben rájönnek, hogy a a „lógás” épp úgy része az egyetemi életnek, mint a vizsgaidőszak. Az a legjobb, hogy itt már nem kell mentegetőzni, mint középsuliban, hogy jaj nem tudtam bemenni,mert késett a buszom.. vagy hogy beteg voltam..Senki nem kérdi, hogy miért hiányoztál. Egyszerűen csak nem tudsz azonosulni a tanárral vagy a tantárggyal, s azt mondod: nem járok be. S ezt a legtöbb tanár is pontosan így gondolja. Na persze, vizsgáznod így is kell belőle, de ha egyedül is meg tudod tanulni, akkor nincs gond.

 

Sok diák van, aki ezt nem így gondolja, akik inkább végig szenvedik a legunalmasabb előadásokat is, csak nehogy lemaradjanak valamiről. Ez a típus általában éllovas volt a középiskolában is, és nem bír elszakadni ettől a gyakorlattól. Aztán sokuknál akkor jön az összeomlás, amikor ennek ellenére sem úgy sikerül a vizsgaidőszakuk, ahogy azt akarták. Nem egy, hasonlóan járt emberrel beszéltem már . Többségük teljesen ki van ábrándulva az egyetemi rendszerből, igazságtalannak tartja az egészet. Pedig igazából ők állnak hozzá rosszul a dolgokhoz. Teljes igazság sehol sem lehetséges, pláne nem egy olyan egyetemen, ahol kétszázötvenen vagyunk egyetlen szak, egyetlen évfolyamán. És olyan sincs, hogy valaki mindenből mindig tökéletes tud lenni. Ha pedig ezt a maximalizmust mégis magára próbálja eröltetni, nem is csoda, hogy belekeseredik .

 

Éppen túl vagyok a vizsgaidőszakon, valószínüleg jobban is sikerülhetett volna ha egész félévben szorgosan benn ülök minden előadáson, minden kötelezőt elolvasok és minden órán jelentkezek, akár a legostobább kérdéseket feltéve is, csak hogy a tanár megjegyezzen magának. Ehelyett a sok fáradtság helyett azonban volt három szép hónapom. Azokra az órákra amik érdekeltek bejártam, azok helyett pedig amik nem tudtak lekötni, színházba jártam, olyan könyveket olvastam amik nekem tetszenek, s csak a vizsgaidőszakban stresszeltem, hogy meg fogok bukni…és még így sem buktam meg, szóval szerintem kevés olyan rettegett vizsga van, amiért érdemes feláldozni azt a szabadságot, amit a jól eltöltött egyetemi évek adhatnak.

 

 

Szandtner Veronika

Szólj hozzá!


2008.02.27. 08:00 ezeregy

A Nem vénnek való vidék nyerte a legjobb film Oscar-díját

A Nem vénnek való vidék nyerte a legjobb film díját vasárnap este Los Angeles-ben a 80. Oscar-gálán. A Coen-fivérek alkotása nyolc jelölésből összesen négyet kapott meg, a legjobb film mellett a legjobb rendezés, a legjobb adaptált forgatókönyv és a legjobb férfi mellékszereplő (Javier Bardem) Oscarját. A legjobb férfi főszereplő, Daniel Day-Lewis a Vérző olajban nyújtott alakításáért vehette át az Oscart, a legjobb női főszereplő Marion Cotillard, a Piaf címszereplője lett.  A legjobb animációs film, a Walt Disney-produkcióban készült, Brad Bird rendezte Lecsó lett.
 

 

A legjobb női mellékszereplő Oscarjával Tilda Swintont jutalmazták a Michael Claytonból. Robert Elswit nyerte a legjobb operatőr díját a Vérző olajért, a legjobb eredeti forgatókönyv Oscarja Diablo Cody-nak jutott a Junoért. A legjobb egész estés dokumentumfilm díját Alex Gibney és Eva Orner Afganisztánban játszódó Taxi a sötétbe (Taxi To The Dark Side) nyerte el.

 

 

A legjobb külföldi film díját A hamisítók című osztrák alkotás nyerte. A Stefan Ruzowitzky rendezte film a második világháború idején egy koncentrációs táborban játszódik, ahol a foglyokat a nácik hamis dollárok gyártására kényszerítik. A gálán életmű-Oscarral tüntették ki a 98 éves Robert Boyle látványtervezőt, aki számos Hitchcock-film, köztük az Észak-északnyugatra és a Madarak társalkotója volt.

 

(MTI)

Szólj hozzá!


2008.02.26. 08:00 ezeregy

Egyetemi pillanatképek 3.

 

 Amikor annó felvettek ,előszöris végignéztem a tanárok  listáját . Mondanom sem kell, hízott a májam a büszkeségtől . Olyan nevek voltak ott, akik közismert tv személyiségek, irodalomtörténészek . Fel is vettem náluk az órákat és boldogan készültem egyetemi életem első előadásaira .

 

Az első neves tanár órája elmaradt, egyéb tevékenységei miatt. Sebaj, gondoltam . Majd legközelebb .

 Na a második ott volt . De még mennyire ! Még be sem értünk a terembe, meg már mondta a mondókáját, ugyanazzal a monoton, szürke hanggal, rezzenéstelen arccal . A legzavaróbb az volt, hogy képtelen volt ránk nézni . Mintha baromira unná már, hogy megint kapott egy hülye csapatot . Kábé ez sütött le az arcáról, ahogy kilencven percig mereven a plafonra függesztve szemeit, beszélt . Ez nem volt rossz taktika a részéről, mert sikerült vele kivédenie a pedál diákok vad jelentkezésrohamát .

 

Fél óráig mindenki megpróbált rá koncentrálni , aztán mocorgás támadt a teremben . A tekintélyes bácsit azonban láthatólag ez sem zavarta, ugyanolyan hangerővel, ugyanazzal a monotonitással beszélt tovább . Előadásába ügyesen beleszőtte életrajzát is, amiből kiderült, pár évet az USA-ban is tanított .

 

Áh, hát erre van úgy oda ! Ezért ejt le minket olyan magasról!

A kilencvenedik percben megszólalt az asztalán egy riasztószerű vekker, odament, lecsapta, fogta a kis aktatáskáját és kiviharzott a teremből. Pár mindenre elszánt diák üldözőbe vette, de ő mindenkit lerázott azzal, hogy majd a titkárnője válaszol.

 

Egy- két órájára még bejártam, aztán rájöttem, hogy fölösleges , ugyanúgy csalódnék minden alkalommal.

 

Fél év kellett, hogy rájöjjek, hogy az, hogy valaki híres, még egyáltalán nem feltételezi azt, hogy jó tanár is . Sőt, általában minél felkapottabb valaki, annál inkább nem érdeklik a diákjai. Mert találkoztam én névtelen, szerény, de végtelenül precíz és odaadó tanárokkal is, akiken látszott, hogy a tanítás nem csak megélhetés nekik, de az életük értelme is .

 

Azóta óvatosabb vagyok a híres tanárokkal, belehallgatok párszor az előadásaikba, mielőtt órát vennék fel náluk…

 

 

 

Szandtner Veronika

Szólj hozzá!


2008.02.25. 08:00 ezeregy

HELLYEAH: HELLYEAH

 

 Epic

2007

 

Ha azt mondom: Pantera, a rockzenét szeretők 80%-a (vagy több), tudja miről van szó, még akkor is, ha a zenekar pályafutása jó pár éve félbeszakadt. A végleges pontot az ismert tragédia, Dimebag Darrell koncert brutális meggyilkolása jelentette, melyet testvére, Vinnie Paul teljesen érthető módon, hosszú évek alatt tudott csak feldolgozni (illetve talán sosem fogja teljesen). Az sem volt tehát meglepő, hogy jó időre elvonult a világtól, a zenei élettől, és a dobolástól. Mindemellett az egyszeri rajongó végig titkon abban reménykedett, hogy majd csak visszatér a színtérre valamilyen formációval.

Ez a visszatérés egészen 2006-ig váratott magára, annak ellenére, hogy a Hellyeah alapjai már 2001-ben körvonalazódtak projekt formájában, az érdemi munka cirka két éve kezdődött, az első lemez pedig tavaly készült el. Vinnie mellé Chad Grey (Mudvayne) énekes, Greg Tibbet (Mudvayne) gitáros,

Tom Maxwell (Nothingface) gitáros és Bob Zilla (Damageplan) basszusgitáros érkezett (illetve előtte Jerry Montano játszott bőgőn).

Ha röviden akarnám jellemezni a lemezt, annyit mondanék: korrekt, de igazából semmi különleges, sőt, ezektől a nevektől helyenként kimondottan unalmas anyag született. Ha gonoszkodni akarnék, azt is hozzáfűzném: a nevetséges borító és az idétlen zenekarnév tulajdonképpen tökéletesen jellemzi a zenét. Mindezek mellett folyamatosan sóhajtozom magamban, hogy de kár, de kár.

Halványan nyilván érezni a Pantera hatását, egyes dalokat akár nagyon halvány másolatoknak is fel lehetne fogni (mintha egy jól sikerült művészfotót kb. tízszer lefénymásolnák egy olyan masinán, amiből már épp kifogyni készül a festék, és azt raknák az orrod elé, mint műalkotást), amúgy totál átlagos zúzdametal a Hellyeah, semmi más. Igazából megint nyavalyogni támad kedvem: fenemód hiányzik innen a Dimebag-féle riffelés és szólómunka, az itteni két (kb. nevenincs) gitáros meg sem közelítik stílusban és főleg dalszerzési képességben az egykori piros szakállú félistent. Minimális egyéniség nélkül pedig nincs értelme ezen a szinten az érdemi munkának.

A zúzdák, groove-ok mellett a kötelező líraibb southernkedés is megtalálható a lemezen, és itt még jobban kiviláglik az, ami már eddig is bökte a fülem: Chad vérszegény, erőtlen énekes, egyszerűen képtelen bármiféle érzelmi többletet belevinni a nótákba. A Mudvayne-ben úgy tűnt, jobb a srác – de ez úgy látszik, elmúlt. Az ordítós témáival nincs gond, de ez momentán kevés ahhoz, hogy meg tudjam kedvelni.

Mindezen fanyalgás után furcsának tűnhet, ha azt mondom, egyes témák, riffek tényleg nem rosszak, aki egy átlagos amerikai groove-metal lemezre vágyik, talán meg tudja kedvelni őket, de érzésem szerint nem ártott volna még elmolyolgatni ezeken a dalokon, mert ez így, ebben a formában hosszú távon kevéssé szórakoztató, sőt. Pár hallgatás után már szinte kényszeríteni kell, hogy ne állítsam meg három dal után. Felesleges kiadványnak érzem, hiába vagyok rajongója Vinnie Paul dobjátékának – ráadásul sajnos a dobolása is súlytalan, érdektelen a nótákban.
A csapat épp dolgozik a második albumán, egy esélyt még megérdemelnek, hátha azzal ki tudják köszörülni a csorbát. Meglátjuk...

 

6/10

 

Bátky-Valentin Szilvia

2 komment


2008.02.24. 08:00 ezeregy

Hófehér

 

 

Az utcán menve-bandukolva láttam egy fehér autót. Ütött-kopott jószágnak tűnt, rozsdafoltok borították azokat a részeket, ahol a festék megunt létezni és lepattogzott. S a rozsdafoltok úgy virágoztak a karosszérián, mint a jégvirág az ablak üvegén. Hundertwasser jutott eszembe, aki úgy vélekedett, hogy nem számít, ha beáznak a lakások falai, mert a kivirágzó penész művészien széppé, eredetivé, rusztikussá teszi azokat.

 

Nem szeretem a fehér színt. Túl steril, tiszta, üres, néha unalmas. Ha fehér egy felület, ingerel arra, hogy ráfessek valamit. Kidíszítsem. Csináljak valamit, amitől már nem lesz fehér többé. A fehérre mindig rákívánkozik valami. Nem vagyok graffitis, sosem voltam az, de ezt az autót szívesen kidekoráltam volna.

 

Már el is képzeltem, amint éjjel odalopódzom a parkolóba és leöntöm az egészet egy nagy vödör színes festékkel. Vagy kipöttyözöm pirossal. Vagy strigulákat húzok szavak mellé, valahogy így: kutya ll, kerítés lll, motoros llll. Vagy betűket fóliázok rá és René Magritte pipás képe után szabadon ráírom velük: én nem egy nagy fehér autó vagyok! Vagy paca alakú matricát teszek rá, olyat, amilyen túlságosan is divatos volt a kilencvenes években és minden második autóra ragasztottak egyet – amitől az elég idétlenül nézett ki.

 

Már azzal is meg lettem volna elégedve, ha egy madár odapottyant a motorháztetőre. Annyira vigasztalanul egyszínű és nagyon fehér volt az az autó! Díszítésért visított. És megint eszembe jutott Hundertwasser! A spiráljai, ablakainak díszes-színes kavalkádja, növényeinek stilizált képmása.

 

Ha az enyém lett volna az autó, hamar változtattam volna a helyzeten. De mivel nem így volt, csak gondolatban tölthettem ki az űrt s festeni kezdtem. Elsőnek a motorháztetőt. Oda szántam egy színes spirált, kékekkel, pirossal, rózsaszínnel. Majd az ajtók következtek, kaptak is egy adag Hundertwasser-féle kert-motívumot rikítóan zöld fűvel borított, kacskaringós utakkal és stilizált fákkal. A tetőre ablakot vágtam: kavargón álmodót, színesen ragyogót, szögletesen gömbölyűt. A csomagtartó pedig bélyegeket kapott, amiket a művész különböző országoknak tervezett. Tetszett az elgondolt összhatás. Hiába roncs ez a kocsi, ilyen színorgiával már egy nap után ellopnák a ház elől.

 

Körbenéztem, valaki gyanúsan méregetett, vajon miért bámulom már tíz perce azt a szerencsétlen autót, aztán tovább sétált. Én meg visszahuppantam a valóságba. Elmentem a kocsi mellett, ekkor vettem észre, hogy kissé koszos. És ekkor gonosz módon kiéltem végre a vágyam, odaírtam egy szót a csomagtartó tetejére: KOSZOS. Elégedetten, mosolyogva mentem tovább.

 

Vessző Katalin

 

Szólj hozzá!


2008.02.23. 08:00 ezeregy

Egyetemi pillanatképek 4.

 

 

Szép későőszi délután volt. Volt még egy órám, de nem akaródzott visszamennem. Lementünk pár csoprttárssal cigizni az udvarra. Hülyültünk egy darabig, aztán a többiek hazamentek, de nekem még mindig nem volt kedvem elindulni.

Valami ott tartott.

 

Letelepedtem egy padra, s újra rágyújtottam. Végtelenül szabadnak éreztem magam a napfényben. Két lány leült a mellettem lévő padra.

-         Egyszerűen nem értem- kezdte az egyik- múlt héten még színházba vitt és az előadás alatt végig fogta a kezem. Aztán haza kísért.Azt mondta szeret….

 

Kezdtem kicsit kényelmetlenül érezni magam, ugyanakkor pontosan tudtam, hogy ez volt az a valami, ami itt tartott.S ez a valami most kegyetlenül hatalmába fog keríteni, s addig nem szabadulhatom, míg mélyen a húsomba nem  vájja karmait. Kicsit távolabb csúsztam tőlük, elfordítottam a fejem, de közben percről percre vesztettem el magam felett az uralmat. Minden más zaj megszűnt körülöttem, érzékszerveim legkisebb receptoraival is a beszélgetésre összpontosítottam.

Tudtam, hogy ha el is szánnám magamat arra, hogy felkeljek a padról, lábam úgyse engedelmeskedne nekem. Féltem túlságosan kiül az arcomra a kíváncsiság, ezért könyvet vettem elő, s úgy tettem, mint aki belemélyed az olvasásba. Igazából a saját szégyenérzetem csillapítása végett volt szükség erre a ceremóniára, mert a lányt annyira hatalmába kerítették indulatai, hogy láthatólag nem foglalkozott velem.

 

-         Hogy hagyhatott csak így itt egy év után? Hogy ő már nem szeret… Hogy lehet hogy egy hete még szeretett? Vagy ott a színházban is hazudott volna, amikor a fülembe súgta, hogy szeret?

 

Itt már nem bírtam tovább színlelni,s feléjük fordultam. A lány tekintete a távolba révedt, de hangja meglepően határozott volt,  elérzékenyülésnek nyoma sem volt benne. Mereven, kissé görnyedten ült.

A másik lány a tanácstalanok zavartságával mozgatta a fejét. Látszott rajta, hogy maga sem tudja mondjon valamit vagy inkább hallgasson .

 

-         Nem, az nem lehet, hogy ilyen egyszerűen vége.-folytatta- Neki is éreznie kell, hogy ez köztünk több, mint…én az első pillanattól fogva éreztem..nem lehet, hogy ő ezt nem…Áh,ne haragudj, én most hazamegyek- fordult oda barátnőjéhez.

Mint a villám pattant fel a padról, s a következő percben már el is tűnt a fák mögött.

Barátnőjét szemmel láthatólag meglepte a hirtelen távozás. Pár percig bambán nézett utána, aztán ő is szedelőzködni kezdett.

 

A környező padok is elnéptelenedtek lassan. Nyugtalanító csönd támadt körülöttem. A nap se melegített már, de még láttam, ahogy felnéztem. Hirtelen fázni kezdtem. Félelmetesen magam voltam. Szabad voltam, s ez a szabadság- érzés ekkor  töltött el elsőzör félelemmel.

 

 

 

Szandtner Veronika

Szólj hozzá!


2008.02.22. 08:00 ezeregy

Néztél már állva filmet?

 

Adam Sandler egy jókedvű fickó. Filmjeiben általában romantikus, humoros és szerethető figurákat játszik. Azoknak ajánlom alábbi filmjét, akik kedvelik az érzelmeket. Javíthatatlan romantikusok figyeljetek!

 

A Nászok Ásza címet viselő romantikus történet két főhőse Robbie a mulatós lagzi rock amerikai fenegyereke és Júlia, aki ugyanezeken a rendezvényeken az ételek és az alkohol felszolgálásáért felelős. A násznagyot aztán a saját esküvőjén az oltár előtt faképnél hagyja a menyasszonya, a pincér lánynak pedig a világ legnagyobb pancserja kéri meg a kezét. Robbie és Júlia fiatal, kedves, esetlen és tökéletes párt alkothatnának, ez már a kettejük közötti első dialógusból kiderül. Innentől kezdve pedig elkezdünk szurkolni nekik, mert sejtjük, hogy a film végén esetleg fel fog csendülni a nászinduló. Rob hisz, a hűségben, és az igaz szerelemben, tiszteli a nőket, és ha éppen nem a násznépnek énekel a Végtelen Vég nevű rockegyüttes frontembere. És ami még ennél is szebb, hogy gyermekkora óta pedig legnagyobb vágya hogy végre férj legyen és ez nekünk, csajoknak bőven elég, hogy máris elérzékenyüljünk.

A film tömény nosztalgiázás olyan remek zenei aláfestéssel, hogy az embernek állandóan táncolni támad kedve, vagy a tv előtt ugrálva énekelni. Tegye fel a kezét, aki nem hallotta még Billy Idoltól a White wedding-et vagy a Cure-tól a Boys don’t cry-t! A legütősebb számok azonban Rob saját lakodalmas csapatának szerzeményei, és jót mulatunk George-on a háttérénekesen is, aki egy számos repertoárjával a vendégsereget az őrületbe, a nézőket pedig vidám kacarászásba kergeti. Adam Sandler játéka, mint mindig most is óriási, előadókészsége tökéletes, érzelmi állapotának változásait tökéletesen nyomon követhetjük, különösen, amikor elénekli, a Valaki nyírjon ki című saját szerzeményt, amely szerelmes suttogásból csap át – rendkívül mulatságos módon – ordítozó gyülöletté. A film romantikusan vicces, a poénok nagyszerűek, a szereposztás kiváló, a félig magyar származású Drew Barrymore igazi nő, Steve Buscemi pedig nagyon hitelesen alakítja az alkoholista fekete bárányt. Adam Sandler egyik legjobb filmjéről van szó, így erről az alkotásról csak a legjobbakat tudom mondani, és aki a 80-as évek zenéjét kedveli annak is kár lenne kihagyni!

Szabó Krisztina

Szólj hozzá!