Ars pszichotika

Elfoglaltságának gyökerei elfogulatlanul is nagyjából négy évtizedre nyúlnak vissza. Imike akkor vajdasági csenevész kölyökként hangos ordítással ágállt a spenót és a nyers tojás ellen. A „vasas-fehérjés” korszakot követte az anyai nagyapa halála miatti fogadalom: pap szeretett volna lenni. Aztán az orvos-fogorvos csemete elkezdett kacsintgatni a testi gyógyítás felé: szülész-nőgyógyászként tervezte a jövőt. „Az élet vitt a pszichiátria felé” – mondja, miközben minden tervében ott van a másokkal való foglalkozás iránti kényszer. „A sok kudarc, csalódás, öröm is kétségtelenül és a sikerélmények irányítottak. Pokol is volt nem egyszer. Drog. Túléltem.” – pengeti meg a számára cseppet sem tabu témát.

"Nekem minden napom ilyen"

Ő az a fajta pszichiáter, aki nem tekinti kudarcnak a visszaesőket. Amikor egy drogos felveszi vele a kapcsolatot és elkezdenek együtt dolgozni, majd mégis kikerül az utcára mondjuk egy "spangli" (értsd: füves cigi) erejéig, az az ő dolga. Csernust nem érdekli ugyanis, hogy valaki narkózik-e. Konkrétan azt várja el, hogy az illető "vállalja be", azaz számoljon a következményekkel. Ha kell a drog, akkor menjen és csinálja, de ne nála nyavalyogjon! Ezért is szokta a kezelésre jelentkező függőket két hétre visszaküldeni az utcára. Aki eddig megvolt a Csernus-doki nélkül, és most komolyan gondolja, akkor az a tizennégy nap nem lehet akadály. Egymás után sorakoznak a feladatok a fejében: simán belefér az addiktológiai zárójelentés-írás és egy szerződéskötés az önkormányzattal - az alapítvány egyik létrehozója ugyanis egy olyan szülő, akinek mindkét gyermeke drogos volt. És vannak csoportok és egyéni látogatók is, amikor mondjuk a mama hozza el a tizenötéves fiát, aki nem bír lekattanni a fűről. "Durván ennyi. Nekem minden napom ilyen." Meg néha dedikál, jegyzem meg csendben, fű alatt.

" A menekülő embereket kezelem "

"...azokat, akik ezt a feszültséget például droggal, alkohollal, gyógyszerrel, társsal, csokival, zabálással, internettel próbálják kompenzálni. Mindennel foglalkozom, mivel én is változok, és egyre mélyebben kezdek rálátni a dolgokra." Persze kell ehhez egyfajta hozzáállás. Éppen ezért meglepetést okozott nekem nem is olyan régen, amikor az Opera előtt állva füstölgő gyárkémény ágaskodott hol ujjhajlatai, hol anno drogot sem megvető szájának szegletéből. Próbálom szocio-pszicho-analizálni: hiteles lesz attól a mondandója, hogy az esendőt, a minden-este-szétlövöm-az-agyam-típust látom benne, a szakadt pulcsis, farmergatyás autszájder-inszájdert, mert ő is tévúton járt, de időben rájött. A botlás emberi és négylábú ló tulajdonság. Talán nem kell neki a cigi-nélküliséggel kivívott tisztelet.

"A legnehezebb a bennünk lakozó állatot legyőzni"

Kering a városban egy sztori. Egy kissrácról, aki nagyon kíváncsi volt a szomszéd faluban éldegélő hírhedt fenevad-kutyára. A eb mindig láncra volt kötve, mert fékezhetetlen habitusa így is komoly problémákat okozott nemcsak a kétszer csengető postásnak, hanem még a házigazdának is. És ez a fiú nagyon vágyott egy kutyára. Elcsatangolt hát addig a következő falu beli bizonyos házig.. Persze senki nem volt otthon, a kutya pedig rárontott a gyerkőcre. Zsigeri ösztönreakció - bemászott a kutyaólba és a kutya utána. Akkor, ott történhetett valami, mert ez a sztori nem úgy végződött, ahogy a horror-thriller-akció-halloween-es történetek szoktak. A kutya és a kissrác olyannyira jóban lettek, hogy hetekig bújtatta a fiú az állatot, csakhogy nála maradhasson. A turpisság azért viszonylag hamar kiderült, egy szemfüles édesanya szemét nehéz sokáig bekötni. Jött a gazdi, kutya vissza, láncra fel - heppiend meg attól lesz, hogy pár nap múlva megjelent a kutya régi gazdája, és a szomorú kissrácnak adta, mondván, az eb amióta hazakerült, csak vonyított az udvar közepén, és egyfolytában a szomszéd falu irányába nézett. Csernus ilyen sztorikról meghatottan mesél.

"A legnehezebb a bennünk lakozó állatot legyőzni" - mentegeti a humánumot. A játszmák után fölbukkan az agresszivitás, mással és az egyén önnön magával szemben is. Idővel jön a felismerés, de a krízis ettől még nem szűnik meg. A kutyát se megszerezni, megtartani volt nehéz! Ez a realitástól való menekülés.

Kiáltása ma sem hangtalanabb, a szó legszorosabban vett akármelyik értelmében sem. Ha kell, ordít a páciensével, mint egy fába szorult féreg. Akkor éppen mindegy, hogy ki a féreg, hogy is-is, vagy nemcsak-hanem is. Ha kell, piros és vastagon szedett felkiáltójellel üzen az embereknek, a társadalomnak. Helló turiszt, döntsd el, merre utazol!

Mimi