Hangoskönny(v)ek
Pár éve, hogy az itthoni könyves boltok polcain is megjelentek a hangoskönyvek. Ez a műfaj első hallásra talán abszurdnak tűnhet, és az ember nem nagyon érti mire jó, de amint meghallgatunk egyet már is megérezhetjük a dolog varázsát. Az első hangoskönyvet pont tavaly karácsonyra kaptam, és azóta is az egyik legkellemesebb kikapcsolódás számomra az, amikor például Csányi Sándor, Alessandro Baricco Selymét olvassa föl nekem. Szinte mindig fekve hallgatom, és ilyenkor képes vagyok teljesen ellazulni. A hangoskönyvben talán az a legzseniálisabb, hogy az embernek megadatik felnőtt korában az, hogy valaki mesél neki. Engem legalábbis teljesen a régi estékre emlékezetet, amikor a szüleim ágyba dugtak, és elalvás még olvastak nekünk. A testvéreimmel nagyon szerettük ezeket az estéket. Persze azért a hangoskönyv nem teljesen olyan, mint mikor a mamám olvasott. Ugyanis a hangoskönyv esetében nem történhet meg, hogy a mama cselesen átlapoz pároldalt, (mert az épp kiválasztott mese, vagy a soron következő fejezet túl hosszú) vagy hogy elalszik miközben olvas, de mi csak később vesszük észre, mert még alvás közben is tovább mesél, meséli, amit álmodik. Egyik este például Az öreghalász és a tengert olvasta Hemingwaytől, és mi csak arra lettünk figyelmesek, hogy miután elolvasta az utolsó oldalt elaludt, majd párperccel később hangosan sírni kezdett. Én akkor nyolc éves fejjel nem értettem, miért sír az anyukám, csak évekkel később jöttem rá, és jutott eszembe ez az egész, amikor újraolvastam, és én is könnyekben törtem ki a történet végén.
Csizmás Kinga
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.