A Sunday Furyról sok jót hallottam, többek között úgy tartja a fáma, aki egy koncertjüket látta, az nem hagyta még úgy ott a színhelyet, hogy ne zárta volna a szívébe ezt a magyar doom/sludge zenekart. Elképzelni nem tudtam, vajon miért vigyorog mindenki miattuk, miért használják a „mázsás riffek” jelzőt, mi ez az egész nagy hozsannázás, térdreborulás és főhajtás körülöttük. A 2005-ben alakult csapat egynémely tagja már kipróbált tag, nem éppen ebben a műfajban, de elmondható az olcsó frázis, hogy nem ma vettek először hangszert a kezükbe, így talán már érzik, mitől működik ez az egész zenekarosdi és mitől nem. Ők feltehetőleg érzik, és nem csak azért, mert 2007-ben megjelent az első nagylemezük, a kicsit sekélyesen elnevezett First.
Mi az, amit szerethetünk bennük? A Sabbathtól eredeztethető, ám a Downon átszűrt riffeket, egy kevés pszichedelikát, alap groove-os dzsunga témákat, elkínzott, olykor ordításba hajló éneklést, feelinges gitárszólókat, és tényleg, itt vannak azok a bizonyos kősziklaként ránk omló tonnasúlyú riffek, amelyek belehasítanak az eredbe, megkeresik az adrenalinmorzsákat, sokszorosítják és szétküldik a tested minden részébe. Ilyen ez. Ráadásul jó ez, még akkor is, ha nem mindenhol kerek minden, de érezni, hogy ezek a srácok érzik a stílust. Ez pedig az egyik alappillére ennek a stílusnak (oké, nem csak ennek, de itt azért hatványozottabban épül az érzésekre a zene), és ez elfeledteti azt, hogy hát igen, „x” dal hasonlít valami külföldi alapvetésre, „y” pedig kicsit gyengécske refrénileg, esetleg „z” nóta befejezése szedett-vedett.
Vendégek nélkül hazai lemez már nincs is, Vörös Attila (a hazai metalgitárhíró) két nótában teker egy rövidet (Paths és Revenge and Glory), valamint Makó Dávid (a Stereochrist főszakállazója) bömböl szintén a Revenge and Gloryban, öblösen, őserejűn, ahogy szokott, inkább kellemes közreműködés mindez, mint leborulásra késztető.
A lemez sajnos házi körülmények között készült, rossz is a hangzás, ennél már csak a rettenetes borító riaszthatja el jobban a leendő vásárlót, 2007-ben azért illik ennél átgondoltabb csomagolásba burkolni egy cd-t, mikor gyakorlatilag szinte csak ez teszi vonzóbbá a vásárlást a letöltésnél.
Többen mondják, akik hallották a lemezt, hogy élőben sokkal jobbak. Hallottam már ilyet, egy bizonyos hazai doom alapvetésről, akik jó pár év küzdelem után két úton folytatták tovább. Nos, reménykedjünk, hogy a Sunday Fury nem erre a sorsra jut.
7
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.