AZ FKSE ÉS A STÚDIÓ FÓRUM NYILATKOZATA A LUDWIG MÚZEUM - KORTÁRS MŰVÉSZETI
MÚZEUM FŐIGAZGATÓI PÁLYÁZATÁRÓL
>
> A legnagyobb magyarországi kortárs művészeti intézmény, a Ludwig Múzeum -
> Kortárs Művészeti Múzeum igazgató választása az egész művészeti szakma
> ügye. A tavaly elhunyt igazgató, Néray Katalin, az alapítástól kezdve, 16
> éven keresztül vezette a múzeumot, így különösen nagy szakmai érdeklődést
> keltett az új igazgatói pályázat.
> A szakmai nyilvánosság megteremtése egy ilyen meghatározó ügyben sajnos
> nem valósult meg, a pályázat kiírói nem törekedtek a pályáztatás
> folyamatának átláthatóságára. A közintézmény igazgatói állására pályázók
> nevét és programját - a pályázati kiírásnak megfelelően - .a döntéshozókon
> kívül senki nem ismerheti meg, ezért töredékes és félrevezető információk
> jelentek meg a sajtóban és szakmai körökben.
>
> A Fiatal Képzőművészek Stúdiója 2005-ben nyilvános beszélgetést szervezett
> a Műcsarnok főigazgatói posztjára pályázók meghívásával
> (http://studio.c3.hu/studio_magyar/index.html). A rendezvény célja az
> volt, hogy transzparenciát biztosítsunk az egész szakmát meghatározó
> döntésnek. A Stúdió kezdeményezését az váltotta ki, hogy teljes titkolózás
> övezte egy közintézmény igazgató választását. Nem került nyilvánosságra a
> jelöltek neve, programja; a főigazgató kiválasztása - a döntéshozók
> részéről - a szakmai nyilvánosság teljes kizárásával zajlott.
>
> Az FKSE a Ludwig Múzeum igazgatói pályázatával kapcsolatban is nyilvános
> vitát kezdeményezett, hogy a tervezett intézményvezetési koncepciókat a
> szakma megismerhesse. Sajnos a pályázók többsége - többek között a
> pályázatok titkos státuszára hivatkozva - nem vállalta a nyilvános
> szereplést a tervezett szakmai fórumon, annak ellenére, hogy egy
> közintézmény közalkalmazotti állására jelentkeztek.
>
> Ezzel a nyilatkozattal azt szeretnénk kezdeményezni, hogy az Oktatási és
> Kulturális Minisztérium biztosítson lehetőséget a Ludwig Múzeum igazgatói
> pályázatairól szóló, folyamatban lévő döntés szempontjainak, indokainak
> megismerésére.
> Valamint javasoljuk, hogy a Minisztérium a jövőben a kulturális
> közintézményekre vonatkozó pályázatokat nyilvánosan kezelje, és így
> biztosítson lehetőséget a nyitott szakmai párbeszédre, sőt ezt maga is
> kezdeményezze.
>
> A Stúdió Fórum  az FKSE és a tranzit.hu kezdeményezése  az önmagát
> progresszívként definiáló képzőművészeti szakmát kívánja közös akciókkal
> és a nyilvánosság formálásával aktivizálni, platformot teremtve a
> képzőművészek, kritikusok és kurátorok szakmai párbeszédének.
>
>
> FKSE - Fiatal Képzőművészek Stúdiója

Woody Allen álma

A veteránrendező, aki nemrég Budapesten fújta klarinétját zenekarával, továbbra is élvezi a stúdiók kegyeit, hiszen a Cassandra álma viszonylagos bukása ellenére is kapott egy újabb hároméves szerződést. Az utóbbi időben olyan alkotások születtek Woody Allen keze alatt, mint a Melinda és Melinda, a Match Point, valamint a Füles. Legutóbbi filmje, a Cassandra álma, Amerikában még egymillió dollárt sem termelt, pedig nem rossz film ez.

Két testvér köré szerveződik a történet: a látszólag kiegyensúlyozott életet élő dél-londoni fiúk, Terry (Colin Farrel) és Ian (Ewan McGregor) valójában komoly anyagi problémákkal küszködnek. Terry-nek nemcsak az alkohollal gyűlik meg a baja, nyomában vannak az uzsorások is, hála a kifizetetlen kölcsönöknek, Ian pedig jó eséllyel indul, hogy saját hazugságai tengerébe fulladjon. Ebben a nem túl szerencsés pillanatban lép be Ian életébe a szerelem, rádöbben az ősi igazságra, hogy a menő csajokhoz bizony pénz kell és ezzel egy időben öccse is rájön, hogy változtatnia kell félresiklott életén.

És vajon ki lesz az, aki ebben a szorult helyzetben segíthet hőseinken? Akiről mindenki álmodott már és fohászkodott hozzá anyagi zavarában. A gazdag amerikai nagybácsi (Tom Wilkinson) hát persze. Azonban az élet nem ilyen egyszerű, és Howard nagybácsi sem szórja üdvözült arccal feleslegesen a tengerentúlon megtermelt dollárokat. Következésképp Terry és Ian morális döntési helyzet elé kerül: vajon van-e az a pénz, amiért hajlandóak gyilkosságot elkövetni? Ugyanis ez volna az ára annak, hogy életüket végre sínre tegyék. Bűntudat, félelem, határozatlanság következik. Aztán pedig a testvérpár harca folytatódik önmagukkal, egymással és a világgal.

Ugyan nem egy tipikus Woody Allen filmmel van dolgunk, a direktor nem az általa megszokott szex témakört járja körbe, mégis az életmű újabb állomásaként tekinthetünk erre az alkotásra. Jó kis black noir krimi ez: a rossz elnyeri méltó büntetését,és a végén az ember nyugodtan hátra dőlhet. A színészi játék kifinomult, Colin Farrel alakítására külön felhívnám a figyelmet, az Oscar-jelöléssel büszkélkedő magyar operatőr, Zsigmond Vilmos nevét olvasva a stáblistán pedig mindenki érzi, hogy biztosra mehet.

Szabó Krisztina

Az Amélie csodálatos élete című film jutott eszembe, amiben is a kis Amélie egyetlen barátjának, Bálna nevű aranyhalának elvesztése után, a vigasztalásul kapott fényképezőgéppel maci és nyúl alakú felhőket fotóz. Aztán eszembe jutott a gyerekkor, mikor mi is a felhőket bámultuk, mint Micimackóék, és mindenféle elképzelhető és eléggé elképzelhetetlen dolgot gondoltunk bele a formákba. S a felhők csak ballagtak, ballagtak az égen, mint nyáj a réteken, egészen addig, amíg a lenyugvó nap utolsó sugaraitól rózsaszínűvé nem váltak. Ilyen felhőket tél végén látni, én is rengetegszer ültem az ablaknál, nézve a kertek felett ellibbenő, mályvacukor, később lilába, majd szürkés színűbe hajló, hosszan csíkokra nyúló fellegeket.

Ekkor Dumbó, a kis árva elefánt meséje jutott eszembe. Abból is az a jelenet, mikor a kis szerencsétlen bánatában – de inkább a véletlennek köszönhetően – alkoholmámorban és rózsaszín felhők közt úszkálva repül életében először.

Vonzódunk a felhőkhöz. Elnevezzük, becézzük némelyiküket: Új-Zéland maori neve Aotearoa, ami „hosszú fehér felhők földjé”-t jelent. Népmesékbe, dalokba szőjük: „Nyitogatom a felleget... Sírok alatta eleget” ; és sokszor mintha valóban a bánathoz, a szomorúsághoz, az elhagyatottsághoz kapcsolnánk őket. A romantikus festő, Turner viharfelhőkbe burkolja a megfestett hajót képén, mi a tengeren egyedül, számkivetetten bukdácsol a hullámokon. Giorgione Vihar című képén pedig elsőként ábrázolja úgy a villámokat, hogy azoknak csupán fényei, reflexei látszódnak, átvilágítva a szürke felhőket. Hogy a mű valójában mit akar kifejezni, a tájfestés mellett van-e mélyebb értelme, nem tudni, (nem maradt fenn tőle aláírt, vagy dátumozott kép) de számomra nem túl vidám témájú.

Szeretjük a felhőket. Nem csak festjük őket, mert izgalmasabb lesz tőlük a táj, kitöltik a kék eget, hanem filmezzük, fotózzuk őket. Teszi ezt Pekka Parviainen is, a finn felhőmegszállott, aki 1973 óta fotózza az eget éjjel-nappal. Lélegzetelállító fotóit honlapján tárja elénk (www.polarimage.fi). Ha pedig filmről van szó, gondoljunk csak a híres-neves Mikrokozmoszra (Eredetileg: Microcosmos: Le peuple de l’herbe, 1996), erre a lenyűgöző és szokatlan természetfilmre. A francia alkotópáros - Claude Nuridsany és Marie Pérennou -  időt nem sajnálva mutatja be egy rét élővilágát – még szakadó esőben is. Az esőt pedig hatalmas, szürke, oszlopszerű felhők hozzák, és lágy, a széllel elfoszló fellegek viszik. A füvek népe pedig fellélegezhet.

Rengeteg példát lehetne felsorolni, hány –és hány vonatkozásban beszélhetünk a felhőkről. Hány emlékképben, álomban úsznak végig az égen; hány kirándulás maradt el miattuk, mert féltünk, esőt hoznak; hány komor napon hittük azt, hogy sosem derül ki az ég.

Pedig nem kell félnünk tőlük. Nem csak bánatot, szomorúságot hoznak, hanem néha eltakarják előlünk a rosszat, sőt, ha átragyognak rajtuk a napsugarak, reményt sejtetnek.  És ilyenkor láthatjuk a legpazarabb fényjátékot a horizonton.

 Vessző Katalin

 Good Night and Good Luck

Clooney mozija a televíziózás hőskoráról szól. 1953-at írunk, nálunk akkor még adás sincs. Vitray Tamás is érettségire készülő gimnazista csupán. Nosztalgikus romantikus fekete-fehér filmajánló következik!

1950 telén megjelenik egy Joseph McCarthy nevű wisconsini szenátor és bejelenti, hogy kétszázöt kommunista dolgozik az USA külügyi apparátusában, és beindul a szörnyű gépezet. A modortalan, ápolatlan megjelenésű honatyától lassan rettegni kezdenek, pestisként terjed a félelem.

A Hollywoodi Tízek történetét jól ismerjük. De talán kevesebbet tudunk azokról az egyszerű emberekről, akik a purifikátor honatya áldozataivá váltak. Az ő sorsukat eleveníti fel George Clooney 6 Oscarra jelölt filmje, a Good Night and Good Luck. Egész pontosan pedig  azét a férfiúét, aki szembe mert szállni a szenátorral: Edward R. Murrow-ét. McCarthy-önmagát ejti csapdába: saját tettei, vádaskodásai, szavai lepleződnek le és fordulnak ellene. Murrow az egyik legnézettebb amerikai csatorna a CBS See it Now! című politikai show-ját vezeti. Ami a filmben egyértelműen példaértékűvé teszi, az hogy, szakmáját tökéletesen műveli, ízig-vérig profi. Adásról-adásra, lépésről-lépésre, kristálytiszta precizitással, felkészülten halad előre. És ami még inkább vezéregyéniséggé varázsolja az, hogy vannak elvei, amelyek nem politikai erőkhöz kötődnek, hanem a legalapvetőbb emberi jogokhoz: az emberi méltósághoz és a szabadsághoz, és ezekhez feltétel nélkül ragaszkodik.

A Good Night and Good Luck színvonalas alkotás. Lineáris vonalvezetésű, a jól bevált elbeszéléstechnikát alkalmazza, ennek ellenére mégsem unalmas. Egyszerű és világos, ugyanakkor lényegretörő és bensőséges. A fekete – fehér kockák tökéletesen rekonstruálják az 50-es évek hangulatát, hajviseletét, ízlésvilágát, öltözködését és gesztusait. Olyan mintha korabeli dokumentumfilmet néznénk. A cigi a szájszögletben, a kartonpapírra felírt súgószöveg, a lokál a fekete énekesnővel egyre inkább tartalommal töltik meg a sztorit. És ezt még fokozza, hogy időnként a történetbe ágyazzák Murrow eredeti kommentárjait és beszédeit.

Clooney nagyon bölcsen önmagára osztotta a mellékszerepet, s a főszerepre megtalálta a nála jóval kevésbé ismert de brilliáns alakítást nyújtó David Strathairnt. A filmben kulcszerepe van a közelikben megjelenő arcoknak, pillantásoknak, tekinteteknek. Ez tökéletesen összevág a film lényegével. Murrow média személyiség, aki minden este vásárra viszi a saját bőrét. Pengeéles száj, pontos mondatok, kérlelhetetlen tárgyilagosság jellemzik.  Ha összevetjük a sok leharcolt média bohóccal, megállapíthatjuk, hogy hálásan nézünk rá, mert ez a pasas bizony tényleg hiteles. Érdemes megnézni Clooney filmjét: ilyenné kell válnunk és meg kell mentenünk az igazi értékeket, amíg még lehet.

 Szabó Krisztina

Érezte már valaki, hogy milyen rossz senkinek lenni? Úgy értem, ha egy arctalan tömeg része vagy és pár ismerősön kívül senki nem bírja megjegyezni a neved. Nos ha még nem volt részetek ebben az érzésben, de ki akarjátok próbálni, menjetek egyetemre!

Szüleim még úgy mesélték, hogy az hogy egyetemre járhattak, valami kiváltságnak számított a környezetükben. Sokkal kevesebb diákot vettek fel és őket is alaposan megszűrték. Az órák tanulócsoportokban folytak, ahol a kis létszám miatt a tanárok egyénileg oda tudtak rájuk figyelni, suli után pedig a csoportok éjszakába nyúlóan együtt kocsmáztak .

A kocsma ma is megmaradt, de a többit elfújta a szél. Én, ha egyetemen belül vagyok, el is felejtem használni a nevem, viszont a számom már kívülről tudom, az ötvenezer azonosítómmal együtt . TO1265 / FN3478. Ez lettem. A gimiben még megvolt az a jóleső érzésem hogy vagyok valaki . A tanárok nevemen szólítottak és elismerték ha valamiben jó voltam . Arra hogy ez egyáltalan nem termeszétes, csak azután jöttem rá, hogy felvettek . Először azt hittem csak a tanulmányi osztály sajátsága, hogy a titkárnő idegesen közbevág a bemutatkozásomba, mondván : „a számát mondja” Jó gondoltam, nekik csak szám vagyok, mert az adataimmal dolgoznak. De hogy a tanáraimnak is csak egy kurzus adat leszek, azt nem hittem .

Egyik legnagyobb élményem volt amikor aztán egyszer a kommunikáció tanárom valamiért a nevemen szólított. Azt hittem rosszul hallok, hiszen legfejebb „Maga” volt az, amivel nevezett minket. Barátnőmnek is épp akkortájt volt hasonló élménye . Mindkettőnkből egyszerre kezdte mesélni egy kávézós, esős délutánon. Összenevettünk . Hát nem nyomor, hogy öröm roham fog el ha  a nevünkön szólítanak?

Nem azt mondom, hogy a tanárok tehetnek erről az egészről. Ők valószínüleg ugyanolyan áldozatai a tömegoktatásnak, mint mi . Képtelenség 220 ember között egyes személyekre odafigyelni. Ők így nem is láthatnak minket másként mint egy nagy csordát , akik valami diploma féle papírért állnak sorba. S tulajdonképpen igazuk van . A java tényleg csak azért van ott, magasról leejti a szakját, csak papírja legyen róla . De mi lesz azzal a 10- 20 emberrel aki tényleg azért ment oda, hogy valami egyedit kapjon, hogy odafigyeljenek rá, terelgessék, újat mutassanak neki.( s ez már a tanárok felelősége is ) Vagy ez olyan nagy ábránd lenne?

 Szandtner Veronika

Szandtner Veronika

Candlelight

2007

Az Onslaught jelen esetben nem egy játékot takar, de nem is egy Marvel univerzumos mutánst, hanem egy brit thrash formációt, akik majd’ harminc (!!) éve alakultak (egészen pontosan 1982-1989-ig léteztek), ám csupán három albumuk jelent meg. Nálunk a nagy thrash hullám idején is csak a beavatottak ismerték őket, ami talán nem is annyira meglepő, hiszen a nyolcvanas években még bőven a kazettamásolós időszakot éltük meg, akinek nem volt titkos nyugati forrása, az csak a klasszikus nagy csapatok anyagait (illetve főleg azok hazai másolatait) birtokolhatta.

Az utóbbi pár hónapban a madarak mindenfelé azt csiripelték, hogy a végre valahára lecsengő metalcore hullám után a thrash metalt élesztik újjá a kiadók, ezért (vagy lehet csupán nosztalgiából), az Onslaught is feléledt poraiból. Nem tököltek sokat a régi tagok (csak a basszusgitáros új ember), összejöttek gyorsan, majd régi haverjuk, Andy Sneap segítségével (aki időközben neves producer lett) felrántottak egy kilenc dalos, 45 perces, mondhatni bakelitnyi nótát.

Megváltást, revelációt nem kell várni ettől, aki a régisulis thrash zenékért élt és halt, belehallgatás nélkül azonnal megveheti, természetesen a kötelező jellegű sztreccsfarmerrel, fehér magasszárú edzőcipővel együtt. A zene a régi Overkill, Kreator, Exodus, Slayer vagy akár az egészen korai, első lemezes Metallica vonalát követi, semmi nagy megfejtés nincs itt, csupán pőre thrash metal, bármiféle cicoma, műfaji kikacsintás nélkül.

Tipikusan olyan zene, amiről pofázni sokat totálisan felesleges, hallgatni kell és örülni, hogy akadnak még ilyesféle profin zenélő csapatok, akik ugyan nem vésték be magukat a kéménybe ezzel a lemezzel sem, de simán meg lehet hallgatni őket bármikor úgy, hogy nem huppan az emberre az unalom álmos kősziklája.

Ezt hívják tisztességes visszatérésnek, bármiféle szégyenkezés nélkül odatehető a sorlemezek mellé, tavasszal pedig megtekinthetjük mi is, hogy élőben mennyire hozzák a régi feelinget, ugyanis a szintén kiváló Carnal Forge (és más zenekarok) társaságában március 26-án a gödöllői Trafó klubban mi is megtekinthetjük őket. Meg is fogjuk.

8/10

Bátky-Valentin Szilvia

Dolgos hétköznapokon, ha korog a gyomrunk, ebédidő tájékán különféle futárszolgálatoktól rendelünk étkeket. Esetleg beugrunk a Mc Donalds-ba, vagy pizzát hozatunk, az egészen bátrak pedig bemerészkednek egy kínai étterembe. De mi a helyzet akkor, ha magasan az átlagostól elrugaszkodva szeretnénk kényeztetni magunkat vagy netán szeretteinket? Erre az esetre nyújt megoldást a Szondi utcában a Taj Mahal étterem.

Ha baráti társaságod kedveli a különleges helyszíneket, vagy mélyen a párod szemébe szeretnél nézni, akkor a Taj Mahalt ajánlom neked. Az étterem környezete nem, belseje viszont varázslatosan szép. Csendben, meghitten szól a keleti muzsika, a falakat indiai témájú képek és szőnyegek borítják, és az egész helyiséget sejtelmes, finom füstölő illat lengi át. Az indiai konyhaművészet ezerarcú és csábító. Nem is győztünk válogatni az étterem pazar kínálatából. És itt még nincs vége! Ezen mesés ország konyhaművészei még arra is ügyelnek, hogy a különféle színek, illatok, ízek harmóniáját megteremtsék. Ez nagyszerűen sikerül: az evés nem csak a szánkat, hanem a szemünket is elkápráztatja. Remek választásnak tűnik a paneer dosa, ami egy sajttal töltött sós tésztájú palacsinta, és a curry masala prawn is (ami egy finom rákétel). A szakácsok Indiában nem bánnak csínján a fűszerekkel, amelyeket azon nyomban frissen őrölnek az ételekbe. Esetünkben sem történt ez másképp: a csípős ízekből nekünk is kijutott rendesen. Az elfogyasztott rákok szép piros színéhez hasonló lett az arcunk, ezért hálásan kortyolgattuk a lassit (a jéghideg gyümölcsökkel és fűszerekkel ízesített finom joghurtitalt). Ebből a finom itókából egyébként több pohárral is érdemes rendelni, mert szükség lehet rá. Nyáron pedig különösen hűsíti a szervezeted. A távoli kontinens lakói természetesen értenek a desszertekhez is. Erről meg is győztek bennünket, amikor megkóstoltuk egzotikus desszertjüket a banán halavát. A banánból, mandulából, dióból, gyümölcsökből készült édességet semmiképp ne hagyjátok ki!

A gasztronómiai élvezetek eme fellegvára nem lesz kíméletes a pénztárcádhoz. Ezt azonban gyorsan feledteti veled, hogy a kiszolgálás rendkívül udvarias, a pincérek villámgyorsak, és többször is rákérdeznek, hogy ízlett-e az étel, amit rendeltél? Itt remekül főznek, tehát ínyenceknek kifejezetten ajánlom, valamint külön felhívnám a lányok figyelmét, hogy férfiemberek kezének megkéréséhez a helyszín majdhogynem tökéletes.

 Szabó Krisztina

InsideOut
2008

Ha azt mondom, rockopera, nyilvánvalóan mindenkinek elsőre a Jesus Christ Superstar vagy a Hair jut az eszébe. Ha azt mondom, mai, modern rockopera, jobbára vakargatjuk a fejünket, és többnyire tanácstalanul tárjuk szét a kezünket. Pedig.
Pedig 1995 óta a holland Arjen Anthony Lucassen megjelentetett jó néhány albumot Ayreon fedőnéven (is), mely korongok legtöbbjére a tökéletes stílusmeghatározás az űr-rockopera lehetne. Gyakorlatilag közel és távol ő az egyetlen, aki teljesen vállalható dolgokat képes alkotni ebben a műfajban.

Arjen receptje általában a következő: végy egy adag neves rockénekest és rockénekesnőt, fűszerezd meg néhány feltörekvő tehetséggel, írj a hangjuknak megfelelő dallamokat, ágyazd mindezt olyan zenébe, ami bár monumentális, olykor pátoszos, ámde cseppet sem ciki.
Ayreon rajongók minden alkalommal felfokozott izgalommal várják, vajon most kiket invitál meg a mester, és milyen történet göndörödik ki a bookletben – ez természetesen most sem volt másképp.

A lemezcím egy bináris szám, amely a 89 decimális avagy a 69 oktális számot takarja, előbbi egy prím és Fibonacci-szám is, és ne feledjük azt sem, hogy mindez az Y karakter bináris kódját is rejti. Miután ezt jól végiggondoltuk és kevéssé értjük, ugorjunk inkább a zenére. Jelenleg 16 énekesvendéget hívott meg Arjen, melyek közül saját magával egyetemben csupán hárman szerepeltek korábbi albumain. Nem túl meglepő, hogy az angyali hangú Anneke van Giersbergen ismét tündöklik a dalok egy részében, ám az már nagyobb revelációt okoz, hogy a Katatonia Jonas Renskéje szomorkodik egy keveset rögtön valahol a lemez elején, amivel természetesen a depresszió legmélyebb bugyraiba ránt minket.

Kellemes színfolt a norvég David Coverdale-ként is emlegetett Jørn Lande, a svéd Evergrey fátyolos hangú félistene, Tom S. Englund, a svájci Gotthardból Steve Lee, és a mai modern rockéneklés egyik legjobbja, Daniel Gildenlöw a Pain Of Salvationből.
Sajnos néhány jellegtelenebb hang is szerepet kapott, a következő lemeznél érdemes lenne bátrabban válogatni, de ezt feledteti a zene, melyben a szimfonikus betétek ugyanúgy helyet kapnak mint a különféle „puttyogós űreffektek”.

Az énekesek mellett számos vendégzenésznek is örülhetünk, többek között Derek Sherinian, Tomas Bodin, vagy Michael Romeo nevét lehet felfedezni a közreműködők hosszadalmas listájában.
A tartalmi részt nincs értelme itt boncolgatni, de annyit elárulhatok, hogy a világ teremtése körüli témákat boncolgatnak a dalszövegek, érdemes átolvasgatni, értelmes, komoly szövegeket kapunk most is Arjentől, mint ahogy eddig minden alkalommal.
A 01011001 a 2008-as esztendő egyik legfontosabb megjelenése, és ugyan még nagyon az év elején járunk, azt már biztosan le lehet szögezni, hogy az egyik csúcsalbuma is.

10

Bátky-Valentin Szilvia

A Szépművészeti múzeum sorra nyitja meg számunkra különleges kiállításait. Január 24-től például a Mediciek fénykora - élet és művészet a reneszánsz Firenzében címmel nyílt nagyszerű lehetőség a számunkra. Eredetiben csodálhatjuk meg Botticelli, Michelangelo és Raffaello műveit.

Május 18-ig tekinthetjük meg e tárlatot, amelyet hatvan olasz gyűjteményből kölcsönöztek és kettőszáz műtárgyból állítottak össze. Festményeket, rajzokat, szobrokat és domborműveket látunk majd és ezek segítségével kaphatunk átfogó képet a reneszánsz kor művészetéről valamint a Medici család életéről. Olyan itáliai mesterek alkotásaiban gyönyörködhetnek a látogatók, mint Fra Angelico, Filippo Lippi, Sandro Botticelli, Andrea Mantegna, Giorgio Vasari, sőt Leonardo da Vinci. A Medici család tagjait ábrázoló portrék mellett, többek között a festmények, kódexek, falikárpitok, viseletek, botanikai ábrázolások is mind azt a célt szolgálják, hogy a reneszánsz kor, nyüzsgő szellemű Firenzéje a szemünk láttára elevenedjen meg. A kiállítás csúcspontja Sandro Botticelli (1445-1510) Pallasz Athéné és a kentaur című festménye. Ez abból is kiderül, hogy a festményt körülbelül hét és fél milliárd forintra biztosították. Ám ami fontosabb, hogy a mű mérföldkő a reneszánsz történetében. Mégpedig azért, mert megszületik a teremtés titkait fürkésző ember, aki a művészetet a tudomány szolgálatába állítja. Ezt láthatjuk ezen a képen, érdemes közelebbről is megnézni. A legvalószínűbb értelmezés szerint a legmagasabb eszményeket megtestesítő istennő gyengéden a hajánál fogva megragadja, és megzabolázza az állatias létet megtestesítő Kentaurt. A képet a Medici család rendelte meg a festőtől, erre utalnak az istennő ruháján látható összefont gyémántgyűrűket ábrázoló minták, amelyek a Mediciek jelképei. E jeles alkotás a másik két legismertebb Botticelli művel a Tavasszal, illetve a Vénusz születése című festménnyel a Mediciek egyik vidéki villájának falán lógtak fali díszként. A képek később kerültek át a firenzei Uffizi képtárba. A Medici család egyébként a Medici bank révén vált gazdaggá, amelyet 1397-ben alapítottak. Szakértők szerint ez a befektetés Európa egyik leggazdagabb családjává tette őket, s így nem keveset költöttek és fordítottak vissza vagyonukból a kultúrára és Firenze építészetére. Abban a korszakban járunk tehát, amikor olyan géniuszok lakták a várost, mint Michelangelo, Rafaello és da Vinci. Érdemes tehát a kiállítást megnézni és abból a kulturális légkörből szippantani, amely döntően meghatározta a világ művészetének fejlődését.

Szabó Krisztina

Az artalom.blog.hu már jó ideje zacc online kulturális folyóiratként működik, és az új elnevezés sok olvasónk tetszését nyerte el. Ez arra ösztönöz minket, hogy minden fontosabb változtatást, vagy eseményt elmeséljünk az olvasóknak. Egyfajta a „gépház jelenti” stílusban. Szóval a mostani új hír, hogy az ARTNET.HU hivatalos blogja lettünk. Ez egy nagy megtiszteltetés a számunkra, hisz az artnet.hu 2005-ben az e-festiválon a magyar kulturális örökség megőrzése kategóriában 1. helyezett lett. Egy ilyen komoly művészeti portál blogjaként működni nem kis feladat, és reméljük, hogy mi is tehetünk valamit a magyar kulturális örökség megőrzésében.

Köszönjük az artnet.hu főszerkesztőjének Makay Erikának, hogy fantáziát lát bennünk.

Kőszegi Dániel főszerkesztő

Egyetemi pillanatképek 1.

Amikor megtudtam, hogy felvettek az egyetemre, a világ legboldogabb embere voltam. Emlékszem, euforisztikus hangulatban telt az a nyár…Aztán jött az ősz, be kellett iratkozni.

A beiratkozás három napig tartott, mint a mesében. Ötven fős turnusokban csődültünk be az előadóba, igaz néhányan már itt elakadtak. Az ajtót ugyanis 2 szigorú sárkány néni őrizte, s csak fényképpel, igazolvánnyal engedtek tovább.

Az én anyukám gondos volt, s a nagy Budapestre utazó kislányát ellátta hamubasült pogácsával, meg egy rakat fényképpel . Bár inkább rám ragasztotta volna! Történetünk hőse ugyanis kicsit feledékeny, s hiába készült róla otthon 10 zseniális fotó, mindet otthon hagyta, s ráadásul ezzel a ténnyel csak a gonosz sárkányok előtt szembesült.

Mit volt mit tenni? Üres kézzel ( beiratkozás nélkül ) mégsem térhettem haza…5 perc volt kapuzárásig, leszaladtam hát az aluljáróba a fényképautomatához és türelmesen ( toporzékolva ) megvártam amíg a vigyorgó japán turisták képét elkészíti a gép, majd villámgyorsan lefotóztattam magam. Így történt, hogy az indexbe egy csapzott, borzas hajú lány képe került, akit első pillantásra még ma sem ismerek meg .

Ám ezzel még nem szakadt vége a megpróbáltatásoknak! Sőt! Még csak most következett a java. Történetünk hőse visszafut az egyetemre, megküzd a sárkányokkal . Végre benn van. Az ajtót bezárják. Az egyik sárkány borítékokat oszt. Én is kapok. Kinyitom. Lapok, kódok tömkelege ömlik ki belőle.

S most el kell kezdeni tölteni a lapokat.

-         Gyorsan, mert nincs sok idejük!

-         De jaj nem úgy! Mit csinál maga?

Az első áldozat már meg is van.

-         Jöjjön vissza holnap újra!

-         Nem, oda nem a születési évet, hanem a helyet kellett volna!

Csak úgy potyognak a balul jártak. A terem lassan kiürül. Már csak páran harcolunk..Hősünk keze is megremeg, de még kitart. Sikeresen túljutott a személyes adatokon, úgy, már az iskolázási adatok is megvannak. Jaj, csak az aláírás sikerüljön még!

-         Te a születési helyet hova írtad? – fordul hozzám hirtelen a mellettem ülő.

S ekkor vége. Hősünk keze megcsúszik, a toll végigszántja a lapot, éppen keresztben áthúzva azt .

Csalódottan botorkálok ki a teremből. Az ajtónál álló sárkány kifelé menet a fülembe súg:

-         Majd holnap sikerül….

Az órára pillantok. Délben jöttem és lassan szürkül.

      -    Igen, talán majd holnap…- válaszolom

 Szandtner Veronika

Roadrunner/CLS
2007

A tavalyi év, metal körökben egyik legjobban várt albuma a Down harmadik korongja, amire még az is kíváncsi volt, aki óvatosságból elkerüli ezt a fajta vérrel és izzadsággal teli mocsármetal stílust. Annak idején, a NOLA megjelenésekor talán még ők sem tudták, hogy mekkora alapvetést készítettek, az a spontán csoda egy generáció számára maga volt a mindent megtestesítő élet, füstös, szomorkás, mégis hihetetlen erőtől duzzadó dalaival. Ki ne emlékezne a Bury Me In Smoke csontig maró riffjeire?...

A második lemez, a Bustle In Your Hedgerow már korántsem hozott ennyire osztatlan sikert, a mai napig vitatéma, hogy jó vagy sem, sokan nem tudnak mit kezdeni vele, mások ugyanúgy istenítik, mint az elsőt. A megjelenés után a zenekar sem igazán volt egyben, Phil Anselmo masszív pokoljárásba kezdett, kérdéses volt, hogy lesz-e egyáltalán bármiféle folytatása a történetnek, főleg, hogy a Katrina hurrikán sem kímélte a zenekartagok otthonát. Pár év múlva a zenekartagok csak megkeresték egymást, és elkészült a hármas album, a beszélő címet viselő Over The Under.

A zene továbbra is zsigeri, inkább feelingből, mint agyból származtatható. A legnagyobb változást Anselmón lehet lemérni, a hajdani energikus kölyök önpusztító életvitele nem csak a külsejét rongyolta le (bár épp a lemezkészítés előtt szedte össze magát, jelenleg jobban néz ki, mint valaha), hanem a torkát is. Az egykori precíz ordítógép, aki ha akarta, a klasszikus halfordos sikolyokat is könnyedén kiénekelte, mára konkrétan árnyéka önmagának. Sajnos nem csupán a hangja ereje veszett el az évek alatt, hanem néha sírnivalóan hamis, főleg a Metallica Creeping Death riffjét elorozó nótában, a Pillamydban, ami egyébként is a lemez kakukktojása. Érthetetlen, miért hagyták rajta ezt a nótát ilyen formában a korongon. Mindemellett még mindig akadnak borzongató pillanatai, a Beneath The Tides pszichedelikus, hetvenes éveket idéző utazása az egyik ilyen mérföldkő – számomra a lemez legjobbja.

Egyértelműen a lemez húzódalai közé tartozik a Three Suns And One Star és az On March The Saints, utóbbi laza szerkezetével, szinte slágeres témáival talán kicsit ki is lóg a Down életműből, de mindenképpen pozitív irányban. A lassabb, morózusan súlyos nóták közül a helyenként még kis Alice In Chains-ízt is kapó Mourn, illetve a magunkból kiforgató, majd felemelő The Path tartozik a csúcsalkotások közé, a finomabb, mondhatni lírai vizeket ránk csorgató His Majesty The Desert szép-szép, de azért ilyesmit már hallottunk tőlük (is). A szinte kilenc percet átölelő záró nóta, a Nothing In Return (Walk Away) újfent pszichedelikusabb, utazósabb téma, hosszú, de roppant elegáns befejezése a Down lemeznek, olykor egyenesen felkavaró énektémákkal. Ki tudja, talán a zenekar egész pályafutását zárja ez a dal. Mindenesetre az tény, hogy a hiányosságok ellenére a 2007-es év csúcsalkotásai közé tartozik az Over The Under.

10/10

Bátky-Valentin Szilvia

Mert nevetni is sokféleképpen lehet. Ebből következően rengeteg nevetés létezik. Először is van derülés és nevetés, kacagás, mosoly és vigyor, kuncogás és röhögés, vihorászás és belső, néma mosoly. Nevetni lehet teli szájjal, alig-alig és hangosan, csendesen és finoman, harsányan és elegánsan. Aztán léteznek olyan, inkább kellemetlen nevetések, mint a kényszeredett, a kárörvendő, a csúfoldódó és a gonoszkodó nevetés. Mosolyogni is lehet kedvesen, gúnyosan, savanyúan és elnézően, szomorúan és boldogan. Van még vidám nevetés, harsogó hahota, pajkos nevetés, cinkos (össze)nevetés, visszafogott nevetés, kacér nevetés, kitörő nevetés és boldog nevetés, meghatott nevetés és szórakozott heherészés, sírós nevetés és szikrázó jókedvből elkövetett nevetés…

A nevetést pedig gyakorolni kell, kipróbálni minden fajtáját és intenzitását, hogy tökéletes nevetőmesterré váljunk. Ha ezt az utat követjük, életünk előrehaladtával egyre kiválóbbak, igazi szakértők leszünk ebben a véresen komoly műfajban, s a sok gyakorlással – ha egyebet nem is – vidámabb, könnyebb létet teremthetünk magunknak (és a minket körülvevőknek). E mesterség tökélyre fejlesztésére irányuló törekvéseink nyomán rájövünk majd, hogy nevetni csak életre-halálra tudunk, csak így lehet, csak így szabad, mert a nevetés életet lehel és kikacagja legnyomorúságosabb pillanatokat is!

Fran

Tegyük fel, hogy a teremtés koronáját elhagyják. Mi történik ilyenkor? Egységnyi mennyiségű alkoholba és sztriptíz bárba fojtja bánatát, vagy netán lázasan töprengeni és elemezni kezd? Hogyan gondolkodnak a szerelemről a férfiak? Megtudhatod, ha elolvasod Nick Hornby regényét: a Pop, csajok, satöbbit.

Mit tegyen egy igazi férfi, ha nője teljesen váratlanul lelécel, méghozzá nagy valószínűség szerint a felső szomszéddal, akin korábban együtt kuncogtak? Rob alapvetően nem bosszúálló típus. Nem pakolja körbe napalmmal a gaz csábító lakását, nem rendez nagyjelenetet. Sőt. Szelíd, mint egy bárány, egyre csak töpreng és elemez.

Sajátos önterápiaként slágerlistát képez korábbi csajaiból és a legnagyobb megelégedéssel nyugtázza, hogy legfrissebb exe Laura, nincs az öt legnagyobb szakítás között. A slágerlista egyáltalán nem meglepő Rob életében. Hősünk ugyanis két lábon járó rock enciklopédia. Vinil Champions nevű boltjában lemezekkel kel, lemezekkel dolgozik, és lemezekkel is álmodik. Itt éli át napi depresszióit, egyre erősödő szerelmi bánatát, és ennek a világnak szerves részét képezi két alkalmazottja, a két zenerajongó csodabogár Barry és Dick is. Megszokott életük sajátos koreográfia szerint zajlik. Minden rendben is volna, Dick továbbra is készségesen segít a vásárlóknak, míg Barry elzavarja őket, és kettejük folyamatos párharcát még Johnny, a hetente háromszor megjelenő ír alkoholista is tetézi. De ez Robnak jelenlegi nem túl vidám állapotában egy kicsit sok lesz.. Nem tud túllendülni az őt elhagyó Laurán. És egyre jobban nem érti... Az, hogy megcsalta a lányt, amikor terhes volt? Ez nem indok. Sorban felkeresi a listázott egykori szerelmeket. És elkezdi lázasan kutatni az okokat, vajon mit és hol rontott el…

Nick Hornby kiváló angol humorral írta meg a történetet. Alapvetően nem a fergeteges poénokra helyezi a hangsúlyt, hanem azon nevetsz, hogy milyen abszurd helyzeteket tud produkálni az élet. Nagy világmegváltó gondolatokkal nem fogsz találkozni, de pont azért zseniális a könyv, mert arra jössz rá, hogy ilyenek igazából nincsenek. Élet van, amihez hozzátartozik, hogy néha felelős döntéseket kell hoznod, még ha azok rosszak is. Ilyen egy férfi „szakítós regény”. Tele filozofikus eszmefuttatásokkal, végtelen tisztelettel a nők iránt, jó arcokkal és sok humorral, no meg szerelemmel.

Szabó Krisztina

Kedves Mindenki!

Az Artalom Kulturális Műhelynek mostantól saját honlapja van az iwiwen! Kérlek jelöljétek be minél többen, hogy a rendszeren keresztül könnyebben tarthassuk a kapcsolatot egymással!

Üdvözlettel:

Szandtner Veronika

          alelnök

Az ArtBázis Összművészeti Műhely szeretné az alkotók és befogadók táborát közelíteni egymáshoz.

Az ArtBázison bemutatkozó alkotók lehetőséget kapnak arra, hogy egész alkotói lényüket és lényegüket megmutassák.

Az ArtBázis látogatóinak lehetősége nyílik megismerni a különféle alkotói gondolkodásmódokat, motivációkat, módszereket, technikákat és a művek mögött rejlő embereket.

Az ArtBázis találkozó pontja a különféle érdeklődési területekről érkező alkotóknak, nyitott szellemiségű gondolkodóknak.

Az ArtBázis fő célkitűzése, hogy elősegítse a különféle műfajok, tudományos és kulturális szférák együttműködését a szellemi javak megóvása, fennmaradása, fejlődése érdekében.

Az ArtBázis mint műterem

Munkatér biztosítása a különféle művészeti műfajokban tevékenykedők részére. Festészet, grafika, fotográfia, plasztika…

Az ArtBázis mint kiállítótér

Bemutatkozási lehetőség műfajtól függetlenül. Színvonalas kamara kiállítások helyszíne.

Az ArtBázis mint fotólabor

Minőségi analóg fotólabor használatának lehetősége kezdők, haladók és professzionális alkotók részére.

Az ArtBázis mint oktatótér

Azok, akik bővíteni szeretnék ismereteiket, különböző témájú előadásokon, kurzusokon, tanfolyamokon vehetnek részt. Ide tartoznak az Add Tovább Program keretében megvalósuló programok is. Akik a megszerzett tudásukat, tapasztalataikat szeretnék átadni, oktatás céljára bérbe is vehetik az ArtBázis tereit.

Az ArtBázis mint bemutató hely

Könyv-, film- és termékbemutatók, Lehetőség van az alkotói tevékenységek során használt eszközök részletes ismertetésére.

Az ArtBázis mint közösségi hely

Csoportok, egyesületek, szervezetek tagságának biztosít belvárosi helyszínt.

A Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója már „bázisra” lelt, heti rendszerességgel szervez programokat erre a helyszínre.

 Az alábbi linkre kattintva megtekinthető az ArtBázis rövid bemutatkozása.

http://www.fototv.hu/?p=53%20title=

ArtBázis

További információ:

ArtBázis

1085 Budapest

Horánszky u. 25.

www.artbazis.hu

 Mint tudjuk, a Kultiplex kapui bezárulnak.Megszűnik, ler ombolják, nem lesz többé.

 Persze nem valami bevásárlókomplexum fog a helyén épülni, hanem egy park. A környék csak örülhet, hogy megszűnnek az éjszakába nyúló hepajok és banzájok ricsajai. Nyugodtan alhatnak, nem néznek ki percenként a függöny mögül, hogy az autójuk épségben van-e még és a kutyát is nyugodt szívvel levi hetik az éjszaka kellős közepén, anélkül, hogy beléjük kötne egy-egy jókedvű alternatív fiatal.

 Nemcsak egy szórakozóhely volt, hanem mozi és egyben a Tilos Rádió fészke is.

 A hátramaradt napokban (február 23-ig) egy “Dózer” nevű fesztivállal búcsúznak, illetve tiltakoznak az ott tanyázók. A belépés ingyenes. Koncertek tömkelege várja utolsó vendégeit a IX. kerületi művelődési ház.

Sáry Bernadett