Géza: a galacsinok királya
Azt hiszem nincs olyan lány, aki már süldő korában ne ábrándozott volna élete párjáról. Dédanyáink korában még mielőtt nekiláthatott volna a kis tini a vágyakozásnak, - vajon milyen magas lesz, okos-e, esetleg kicsi és buta, vagy neadjisten öreg, mint az országút, netalán pattanásos suhanc…- már ura és parancsolója ágyában találta magát és rá kilenc hónapra pottyantotta is az örököst.
Száz évvel ezelőtti asszonytársunk valószínűleg életében csak egyszer adódott lehetősége a Luca napi „tizenhárom galacsin, amelyik leghamarabb feljön a vízre, az lesz a férjem” jóslásra. És ekkor talán már rég férjnél volt és csupán azt az embert akarta megismerni, aki egyszer csak bekopogtat és elviszi a hátán a határba, el, minél messzebb attól az átkozott platnitól és a teremtés részeges koronájától.
A mai lányok akár tizenöt éven keresztül is szórakoztathatják magukat az évi kötelező férjjósóló játékkal. Minden évben más és más után rajongva szoronghatják végig a jövőbelátó galuska sorsfordító perceit.
Én tizennégy évesen kezdtem bele, anyám tanácsára. Szegény már nehezen bírta az állandó kirohanásaimat, hogy „úristen vénlány maradok, mert a Géza észre sem vesz”. Épp Luca napján tetőzött a dráma, így okos anyám azonnal mondta a megoldást. Lisztből, tojásból, vízből gyúrjak tizenhárom kicsi galacsint, írjak tizenhárom cetlire egy-egy fiú nevet, amit aztán a tészta közepébe nyomunk. Aztán jön a lábos víz, bele a tizenhárom „életgombóc”, és amelyik a leghamarabb feljön, az a nyertes (ez persze nézőpont kérdése). Ekkor történt életem első igazi konyhai beavatása. Mert nem ám sima forró vízbe csűrtem bele a jövőmet, hanem vasárnap lévén az aznapi tyúkhúslevesbe. A család körülülte az asztalt. Természetesen az én tányéromban landolt az első áldozat: Géza. De aznap nem csak én örültem, hanem velem együtt az egész család, mert valahogy úgy sikerült, hogy a nagy „fennforgásban” mindenki tányérjába Gézás galuska került. Apám és anyám megnyugodtak, hogy így már biztos nem maradok a nyakukon, piszok öcséim pedig csalással gyanúsítottak.
És bár akit mindennap boldogítok, nem Géza névre hallgat, herélt kandúromnak, ezt a nevet adtam.
Pfliegel Dóra
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.