Ha nagyon kategorizálni akarunk, általában két típusba sorolhatók a TO dolgozók. Az első típus magasról leejt téged, ugyanazzal az ellentmondást nem tűrő hanglejtéssel hárítja el minden kérdésedet. Mindenre azt a választ kapod, hogy nézz utána valamilyen jogszabályban.
A második típusba tartozók sokszor kisebbrendűségi érzéssel küszködnek a munkájuk miatt, megkockáztatom, ezt az érzésüket még tovább fokozza a tudat, hogy tanuló emberek ügyeivel foglalkoznak, akik előtt még ott áll az élet, ezer lehetőséggel. Ezek az emberek saját fontosságuknak azzal adnak nyomatékot, hogy ha kell, ha nem, folyton kijavítanak, minden törvényt kívülről felmondanak neked és közben leordítják a fejedet, amiért te azokkal nem vagy tisztában
Szóval igazából egyikkel se jársz jobban. Így aztán az emberben hamar kialakul az az érzés, hogy már előre remeg a gyomra, amikor valami dolga akad a tanulmányi osztályon.
A mi tanulmányis nénink az első típusú TO dolgozók csoportjához tartozik. Naiv újoncként még hittem abban, hogy az embereket változásra lehet bírni, csak a módját kell megtalálni. Hát ha az emberek úgy általábanváltoztathatók is, a tanulmányisok kivételek!
Én próbáltam szép szóval, szelíden, aztán próbáltam komolyan és határozottan tudakolódni ügyeim felől. Mindent megpróbáltam, csak hogy kimozdítsam a nénit általános „minden mindegy” hangulatából . Megkíséreltem ráébreszteni arra, hogy neki tulajdonképpen az a munkája, hogy utána nézzen és válaszoljon a kérdéseimre. Mind hiába. Se hangos szóval, se kedveskedéssel nem tudtam őt változásra bírni, de még csak kibillenteni sem általános nyugalmából. S ez volt a legbosszantóbb. Még ma is végig fut a hideg a hátamon, ha arra a szürke hangra gondolok: „ Nem tudom. Nézzen utána a törvénykönyvben!”
Pár hónap után már nem volt igazi célja a tanulmányi osztályon tett látogatásaimnak- időközben ugyanis minden kérdésemet megválaszoltam magamnak több napos törvénykönyv bújás után- már csak olyan „csak azért is” alapon látogattam a nénit. Nem érdekelt már semmi, csak hogy egyszer az életben kihozzam őt a béketűréséből. A lehető legostobább kérdéseket szedtem össze és özönvízként zúdítottam rá hétről-hétre.
Hatás semmi. Rám viszont volt hatása a látogatásoknak. Egyrészt kis híján bele betegedtem a tudatba, hogy képtelen vagyok felidegesíteni, másrészt a jogszabályok tanulmányozása révén szinte képzett tanulmányissá váltam. Ki tudja? Lehet, hogy munkanélküli bölcsészként épp a TO-n kapok majd állást….?
Szandtner Veronika
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.