Abban az óriási szerencsében volt részem, hogy még a premier előtt, a sajtóbemutatón megtekinthettem Bernard Slade Jövőre, Veled, ugyanitt című darabjának második részét. Isteni volt!
1978-ban a Madách Kamara által került bemutatásra a Jövőre, Veled, ugyanitt című kétszemélyes vígjáték, ami elsöprő sikert aratott. A történet két, házasságban élő fiatal véletlen találkozását meséli el, amit egy szenvedélyes éjszaka követ. Azóta titokban minden évben ugyanakkor, ugyanott találkoznak, együtt töltenek egy hétvégét, majd visszatérnek családjukhoz és élik a saját életüket.
A darab nem csak nálunk, de világszerte akkora sikert aratott, hogy a szerző megírta a történet folytatását. Az immár középkorú Doris és George életének következő 19 évét követhetjük nyomon november 30-ától a Madách Színházban.
A történet tehát eleve remek és ezt még csak fokozza a mesteri rendezés és a lenyűgöző színészi játék. A két szereplő a lehető legjobb választás volt! Hernádi Judit és Gálvölgyi János fergeteges előadása nélkül nem láthattuk volna Dorist, mint kiábrándult nőt, bűbájos szerelmest, megcsalt szeretőt vagy gondoskodó anyát. És ha nem a színészóriás, Gálvölgyi János játszotta volna George-ot, sosem tapasztaljuk meg, milyen, egy elhagyott szerelmes, egy elhivatott apa, egy érzelmes vénember, egy igazi, erős férfi. Pedig mindez kellett hozzá, hogy teljes valójában érteni és érezni tudjuk a művet.
Értettük. Az emberi élet öröm-bánat hullámvasút. Egyszer fenn, egyszer lenn járunk és ha a mélyben elakadna a kocsink, a legfontosabb, hogy ne hagyjon el minket az optimizmus, a derűlátás! Minden helyzetben próbáljuk meg a dolgok napfényes oldalát tekinteni, tudjunk nevetni magunkon, hibáinkon, hiszen csak így fogadhatjuk el magunkat és a világ is minket! Ha pedig van egy ember, aki tisztel, szeret és mindent feláldozna értünk, akkor többet leszünk a magasban és ezt alaposan meg kell becsülnünk.
És éreztük is! Nem csak én, de a körülöttem ülők mind, hol kacagtak, hangosan, teli torokból, hol pedig a sírást próbálták visszatartani, mert mégis, milyen már az, színházban sírni!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.