Érdekes hangulatú koncertnek adott otthont vasárnap este a Művészetek Palotája.
A New York-i születésű énekesnő, Dee Dee Bridgewater Maliban vélte megtalálni gyökereit, s ennek örömére mostanában a jazzt tradicionális mali népzenével ötvözi.
Sajátos látványt nyújt furcsa fekete ruhájában, mely olyan, mintha óriási masnikból varrták volna össze… Mikor énekelni kezd, erőteljes hangja magával ragad, a látvány háttérbe szorul. De sajnos nem sokáig, mert Dee Dee a kb. 10 perces számok között általában 15 percet beszél, többnyire érdektelen dolgokról, s ez némileg megakasztja a koncert folyamatát.
A zene izgalmas és változatos. Néha teljesen világzenei hangulat uralkodik el a termen – erről gondoskodik a négytagú ütős szekció és a két, tradicionális afrikai pengetős hangszereken (továbbá csellón) játszó zenész. Azután egy tipikus amerikai bárban érezhetjük magunkat valahol a hetvenes években, ehhez a zongorista remek játéka szolgáltatja az alapot.
Dee Dee véleményem szerint ekkor talál igazán önmagára, hangja és énekstílusa egyértelműen jazzes, e dalokat nagy átéléssel énekli.
A mali népdalfeldolgozásokat két afrikai vendégénekessel együtt adja elő, s ilyenkor nyilvánvalóvá válik a stílus- és mentalitásbeli különbség. A kontraszt egy ideig izgalmas és szórakoztató, egy idő után azonban számomra egy kicsit sok – úgy érzem, egyik műfaj sem tud igazán kibontakozni. Míg az afrikai énekesek szépen zengő, telt hangja harmonikusan illeszkedik a zenébe, az egész részét alkotja; addig az amerikai művésznő mintha az egész zenekart maga alá akarná gyűrni. Ezen a ponton akaratlanul a gyarmatosítás szó jut eszembe… Néha van egy-egy pillanat, mikor a két világ egymásra találni látszik és beáll valamiféle harmónia. Aztán az illúzió gyorsan szertefoszlik.
Zeneileg nagyon komplex, jól kidolgozott, változatos, energikus és lendületes koncertet láthattunk. Az esztétikai élményt számomra csak az énekesnő harsány és erőszakos személyisége rontotta le kissé, amiből levontam magamnak azt a következtetést, hogy Dee Dee Bridgewatert nem nézni kell, hanem hallgatni…
Nina
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.