Garasoskodás
Hétvége van. Péntek vagy szombat este, nem számít. Állok a pultnál és nem, nem én kérem a sört, én adom ki. Egy srácnak. Épp fizetni készül. Gondosan kiszámolva adja oda a pénzt. Nem hibádzik, pontos az összeg, nem kell visszaadni belőle. Nézem, hogy a vendégek cigifüstje miként tölti be a teret: beszivárog a fehér falakba, elcsúszik az asztalok sík lapján, gomolyog a poharak felett, beivódik az arcok pórusaiba. Már szól a zene, de én csak bambán nézek ki a fejemből és töprengek, mi a célja annak, hogy ilyen sokfélék vagyunk. A srácra és a pénzére gondolok.
No nem azért, mintha pénzéhes lennék, egyáltalán nem erről van szó. Csak pultosként láttam annyiféle embert annyiféleképpen fizetni, hogy gondolatmenetem megér egy misét.
Ha az ember rászánja magát a hétvégi mulatozásra, nem mindegy, mennyi pénzt visz és azt miben tárolja. Ha tánc, ugrálás is a menün van, mondjuk egy drum and bass partin, vagy a pogó kellős közepén, célszerű a pénzt tárcában hordani, ami elfér a farzsebedben vagy a kistáskádban és jól zárható. Így az apró is megmenekül, és a bankók sem vesznek el a féktelen tombolás közben. Igaz, legtöbben megoldják a dolgot a zsebbe gyömöszköléssel. Figyelem! Ismert az aprópénz közösségépítő hatása! Ha csocsó –vagy zenegépbe dobod, nőhet mind a jókedved, mind a népszerűséged, így a társasági köröd is. De ha más úton akarsz szabadulni az idegesítő aprótól, ajándékozd el! Nem csak a pultosnak adhatod oda, hanem alapítványoknak, közintézményeknek, civil szervezeteknek, feláldozhatod a Kultúra oltárán is. Már ami főleg az egy –és kétforintosokat illeti. Márciusig van időd eldönteni, ki legyen a kedvezményezett, és addig még jócskán van egypár hétvége. Addig is a végső megoldás talán a pénztárca lehet. Neked milyen van?
Na de ne aprózzuk el a dolgot, még nem volt szó a bankjegyekről. Sosem értettem, egyesek miért hajtogatják össze őket háromba, négybe, kis téglatestekké alakítva azokat. Hallottam már az origami szintűre emelt pénzhajtogatóról is!
De van, aki csak zsebe gyűrve tárolja és elővéve azokat sem fecséreli az időt a kisimítgatásukkal, nagy papírcsomókban adja kézbe fizetéskor, az apró szétpotyogtatása mellett. Minek hajtogatni, előbb fogy el a pénz, minthogy ez megtörténjen. Mindig nagyzolásnak éreztem, mikor valaki a farzsebében félbehajtva, kötegben hordja a pénzét, fizetéskor pedig az egész paklit előrántva, abból válogatva keresgél a megfelelő címlet után. Közben persze szereti látni, hogy mindenki észrevette, mennyi pénze is van, cinkosan mosolyog. És hogy hogyan adja oda? Ő épp kézbe, de van aki még ennél is nagyképűbb. Nagymenőn fogja a pénzét és magasról ledobja a pultra (az illuminált állapot általában közrejátszik ezen viselkedés megnyilvánulásában) vagy csak tartja, de elvárja hogy én nyúljak fel érte. A többség azonban a pultra teszi le az összeget, vagy a kezembe adja. Tiszta sor minkét fél számára.
És a visszajáró? Az sem véletlen, ki hogyan teszi el. Valaki fütyül rá. Státuszát az imént a pénzkötege bemutatásával bizonyítva továbbáll. Van, aki visszagyűri a zsebébe és van, aki gondosan elteszi a tárcájába. Szerintem a papírhajtogatóknak van a legkisebb.
Visszakanyarodva a történet elejére úgy gondolom, hogy akkor azt a srácot a pultnál nem a pénze tette boldoggá. Esetleg a söre, de ami számomra igazán lényeges, az az, hogy a gondosan kicentizett, kevéske pénz is ér annyit, mint a Nemzeti Bank összes aranyruda. Mert úgyis az számít, mit veszel rajta.
Utóirat: Ne feledd elajándékozni az aprót! Szerintem áldozd a Kultúrára, az ad a legtöbbet érte!
Vessző Katalin
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.