A Ludwig Múzeum a kortárs művészeteknek egy olyan háza Budapesten, ahol az ember kiléphet a való világ zajos szférájából, egy olyan környezetbe, ahol a szép kortársi mivoltára reflektálhat. A múzeum épülete lépést tart az európai, sőt világi kortárs házak színvonalával, beleértve a stílusát, és a benne rejlő „fogyasztói szolgáltatásokat” is, a büfé és a boltok formájában. A kortárs művészetszerető emberek már láthatták a múzeum állandó kiállításait, viszont a jelenlegi kiállítás sokak számára érdekes lehet.

A Ludwig Múzeum 1991-es és a Kortárs Művészeti Múzeum 1996-os nyitókiállítása óta nem került akkor hangsúly arra az ötszáz alkotásra ami közül jó néhány a Ludwig házaspár magánadománya a múzeum számára. A kiállítás három szinten látható, olyan alkotásokkal kibővítve, melyek segítségével láthatóvá válik egy olyan művészettörténeti áttekintés, ami egészen a hatvanas évektől kezdve a kilencvenes évekig magába foglalja a magyar és a nemzetközi kortársalkotások érdekességeit. Az első képek közé tartoznak Picasso kései korszakának az expresszív alkotásai, ami a nyolcvanas években az érdeklődés középpontjába került. A hatvanas évek pop-art művészetét képviselő angol és amerikai alkotók művei Andy Warholtól, Oldenburgon keresztül megvillannak ennek a korszaknak olyan jellegzetességei, ami a kései modern művészetekre is kihatással lesznek. S ezen nemcsak a pop-art elvont világában lesznek tetten érhetők, hanem a fotórealizmus képviselői között is, úgy, mint Close és Morley által. A magyar festészet progresszivitását néhány igen jelentős alkotás mutatja. Elérkezvén a hetvenes – nyolcvanas évek törekvéseiről megoszlik a műélvezők véleménye, hiszen a konveptualitás, a performansz és a body art hűen tükrözik a fogyasztás jelenségének a megjelenését a huszadik században. A nyolcvanas években pedig a festészet megkapja az „új” kiemelést, olyan alkotók képviseletében, mint Erdélyi Miklós és Fehér László.

 Rummel Izabella