Sajnos az első 10 perc után a történet csak lefelé ível.
A sztori több szálon indul, melyek azonban túl gyorsan összeérnek.
A homoszexuális pár egyik tagja filmet készít saját mindennapjairól, és többnyire mélabúsan mered a semmibe. Párja hiába próbálja visszahozni az életbe; erős ragaszkodása, túlzott rajongása megbénítja a fiút.
A szexológusként dolgozó Sofia látszólag csodás nemi életet él férjével, egyetlen problémája, hogy még soha nem volt orgazmusa.
A domina pedig mindenkit irányít csak önmagát nem, félelmei miatt nem képes emberi kapcsolatra.
A szereplők a címadó New York-i szexklubban találkoznak, ahol mindent szabad, és látszólag zajlik is az élet, valójában azonban mégsem történik semmi érdemleges. Kiégett, érzelmek nélküli emberek unalmukban egymás testébe menekülnek, elölről, hátulról, ahogy lehet…
Feldereng némi hippi utánérzés és világbéke hangulat, éppen csak a lényeg hiányzik: valami könnyedség, pozitivitás, életöröm. Ehelyett van orgia, idegenség, felszínes párbeszédek, színes ruhák.
Amíg a képek változatossága, a zene és a helyszín hangulata ébren tartja a néző figyelmét, addig szórakoztató az értelmetlen kavalkád. Mikor azonban arra kerülne a sor, hogy megtudjunk valamit a szereplők lelkivilágáról, valódi életéről, a film csúfos kudarcot vall. A rendező hiába próbál mélyebbre hatolni a jellemekben, kísérlete klisékbe és kissé émelyítő szentimentalizmusba torkollik.
A Shortbus szerzett néhány kellemes percet, összességében véve azonban felejthető alkotás.
Nina
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.