Fagyos éjszaka volt. Még a leheletünk is megfagyott, ahogy baktattunk a Kossuth téren. Valahogy mindig így vagyok ezekkel a koncertekkel télen: nappal lázba hoz a híre, estére pedig úgy fázom, hogy csak akkor megyek ha elrángatnak. Elrángattak….
Igazából Lovasiért mentünk ( hát kiért másért éjjel 11kor? ). A programfüzetben az állt, hogy Ádventi éjszaka lesz a Néprajzi Múzeumban, ahol a Hangzó Helikon- sorozat előadói fognak játszani. Az említett „lázba hozós”- program, Lackfi versek megzenésítésének a bemutatója volt.
Persze, amikor az ember valami nagyon jóra számít, vagy egy csomó embert elcipel magával egy koncertre, egész biztos, hogy csak azért se lesz jó.
Jégkockává dermedve, forraltborral a kezünkben léptünk be a Múzeum előcsarnokába. Nem számítottam ekkora tömegre. A legkülönbözőbb korosztályokkal zsúfolásig tömve volt a csarnok, még oldalt, a lépcsőkön is ültek. Nincsenek illúzióim: ez a nagy érdeklődés elsősorban Lovasinak szólt, de ki tudja, lehet, hogy legközelebb már Lackfi János verseiért is eljönnek ennyien? Bár ha ez Lovasi Andráson múlik, akkor sajnos nem biztos…Valószínüleg a rossz akusztika hibája is volt, hogy alig hallottunk valamit a dalok szövegéből, ami azért ugye megzenésített versek esetében elég nagy fogyatékossága egy bemutatónak. De még amit hallottunk is... Mit szépítsük? Szegény Lovasi folyton elfelejtette a dal közepén a szöveget. Ez eleinte nagyon bájosnak tűnt, de mikor már a harmadik- negyedik alkalommal kért bocsánatot a színpad mellett álló költőtől, kezdett kicsit feszélyező lenni a dolog ( gondolom Lackfi Jánosnak is). Ami kevés impressziót kaptam előadásából a hangszerelés révén, az alapján azért ajánlom a cd megvételét: érdekes kísérlet, jó a dalok hangzása is és a stúdiófelvételkor Lovasi előtt is volt kotta, úgyhogy még a szöveget is érteni.
A Lovasi okozta csalódottságomat azonban hamar kárpótolta a Palya Bea Quintet. Palya Bea fellépett a színpadra, elkezdett énekelni és onnantól- a színpad előtt, egy kispárnán ülve- nem gondoltam semmire. Semmire, csak behunytam a szemem, élveztem ahogy átjárja minden tagomat az énekesnő télihideg éjszakához hasonlóan tiszta hangja, mellyel úgy tud játszani, mintha varázsolna. Varázslat volt ez a javából! Weöres Sándor Pszichéje, a zenekar saját népi motívumokkal átszőtt dalai, francia dalokból átvett dallamok…S ezek mind- mind jól megfértek egymás mellett, mitöbb egyetlen adventi új erőtadó „gyógykezeléssé” olvadtak össze.
Hajnalfelé újra a Kossuth téren találtam magam. Még sötét volt, az égen szokatlanul sűrűn tolongtak a csillagok. Nem éreztem, hogy fáznék, valami melegített ott belül. Talán az advent melegsége? Vagy a bensőmben még mindig duruzsoló zene? Netán a sok csillag fényének melege? Lehet hogy tényleg csillagzenét hallottam!?
Szandtner Veronika
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.