“A művészetben a süketek hallanak, a vakok látnak, a bénák járnak, minden fogyatékosság teremtő és magasabbrendű erővé válhat.” (Pilinszky János)
Tűzpiros ruhában, kezében legyezővel áll a NŐ a színpadon. Mosolygósan, már-már zavarbaejtően kacérkodóan. Igen, Ő kacérkodik mi pedig zavarba jövünk, mert tudjuk, hogy az előadást amit látni fogunk, értelmi sérült színészek játsszák, táncolják, mesélik majd el nekünk.
Eleinte tapintatos kíváncsisággal próbáljuk leolvasni a szomszédaink arcán megjelenő érzéseket. Elgondolkodunk, vajon ők hogyan viszonyulnak a “mássághoz”? Azokhoz fogyatékkal élokhöz, akik nem elbújnak a nyilvánosság elől, hanem épp azt keresik. A Baltazár Színház társulatának minden tagja erő felett azon dolgozik, hogy ezeket a kérdéseket legalább egy órára félretéve kézenfogjon, elkalauzoljon a valóság és az álom határvidékére….. hogy majd onnan visszatérve, folytathassuk a párbeszédet önönmagunkkal.
Igen, még Ők lesznek a segítségünkre abban is, hogy merjük vállalni a torokszorító érzéseinket, hogy önvizsgálatot tartsunk, újraértelmezzük a viszonyunkat sérült embertársainkhoz. Így hamarosan megtörténhet az, hogy a következő előadás alkalmával már nem a hátsó sorok sötétségébe burkolózva küszködünk a könnyeinkkel, hanem az első sorok közvetlenségét választjuk, ahol szinte összekacsinthatunk a színészekkel. Ezt várják is! Ők a mi “közönségünk“, a mi - számunkra észrevétlen - rezdüléseinken keresztül tudják, mennyire hat el a szívünkig, értelmünkig a mozdulatukba elrejtett gondolatuk, bájuk. Addig flörtölnek velünk, öltöznek díszesebbnél díszesebb ruhákba, festik ki magukat hol érzéki pirosra, hol vidámkodó narancsra, amíg meg nem adjuk magunkat, és el nem kezdünk kacagni. Kacagni jólesőn, felszabadultan, zsigereinkből jövően, könnyeket ejtően.
Hét Rómeó és ha Júlia vallomásának lehetünk részesei, ha megnézzük a Gondolj rám szívesen című darabot . Történetük, melyben William Shakespeare, Rabinadranáth Tagore, Janzsó Cecília szövegei mellett személyes vallomásukat is megosztják velünk, bizalmukba avatnak. Átérezhetjük milyen lehet a sérült emberek szerelme, milyen vágyak lakoznak bennük, mit élnek át a szüleik?
A Baltazár Színház 1998-ban alakult. Tagjai hivatásos színészek, akik fellépéseikért fizetést kapnak. Ez Magyarországon egyedüli lehetőség tizenhárom értelmi sérült nőnek és férfinak. A társulat alapítója Elek Dóra, aki kollégáival együtt megtapasztalta, hogy a folyamatos képzésekkel jelentősen lehet befolyásolni, javítani fogyatékkal élo embertársaink képességein. 2005-től a képzőművészeti-, zenei alapokat, tánc- és testismeretet, önvédelmet, jógát, beszédtechnikát már bárki elsajátíthatja. A Baltazár Művészeti Központ kitárta kapuit a sérült és nem sérült emberek számára. Szeretetteli, családias légkörben zajlanak a tanórák. Arra is gondos figyelmet fordítottak, hogy mindehhez vidám, energikus környezetet teremtsenek a színesre festett falakkal, berendezésekkel.
A Társulat terveiről annyit tudhatunk, hogy egészséges színészekkel készülnek fellépni.
A legnagyobb elismerés és boldogság számukra, ha nem méricskélünk, nem viszonyítunk. De erre nem is adnak alkalmat, mert profizmusukat, színészi tehetségüket látva inkább azon gondolkodunk, miért nem kapnak több segítséget, figyelmet Ők és az Alapítvány egyaránt.
forrás: www.baltazarszinhaz.hu
Heuschmidt Zita
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.