kul-túra

Van úgy, hogy az ember azért néz meg egy filmet, mert a kedvenc színésze játszik benne, vagy éppenséggel a kedvenc rendezője készítette. Így voltam én is a Töredék c. filmmel is. Amiben kedvenc színésznőm Törőcsik Mari játszik, és a producere nem más, mint Tarr Béla. Sajnos megint azt kell mondanom, mint Sándor Pál esetében is tettem, hogy nem minden rendező jó producer egyben. Sajnos ez Tarr Bélára is igaz. Hol van már az a legendás Sátántangó, ami miatt sokan még a randizást is lemondták. De Törőcsik Mari esetében is mondhatjuk azt, hol van már a Körhinta.

Bevallom férfiasan engem semmi más nem vitt be a moziba, mint Törőcsik Mari neve. Igaz ez Alföldi első nagyjátékfilmjére is. Ott se igazán a történet fogott meg, hanem a rendező személyisége. Az már más kérdés, hogy a kiégett,és amúgy sem nagy színésznőtehetség Gryllus Dórkára miért volt szükség.

Szóval a filmben, ha megnézik, akkor érdemes figyelni Törőcsik Mari játékát, aki mivel az egyik legtehetségesebb színésznő Magyarországon rutinból is remekül oldja meg a feladatot. Ő az, aki miatt a néző, még a film vége után percekig katarzisban van, és az egész stáblistát végigüli, mert felállni nem tud. Mázsás súly van a törékeny színésznő vállán, és ő tudja, hogy a rendező milyen hálátlan feladattal bízta meg. A recept pofon egyszerű: mindig kell a filmbe egy olyan szereplő, aki feledteti azt a közhelysorozatot, ami végigvonul az opuson. Sajnos ez a nagy büdös helyzet a magyar filmiparban. Hisz hol vannak már a legendás szép idők, amikor még a Hannibál tanár úr készült. Most ipar van, termelni kell, és fontos, hogy nyereséges legyen a film.

De nem félek attól, hogy Alföldi filmje, ahol Udvaros Dorottya lesz a nagy név, majd meggyőz az ellenkezőjéről.

Emlékszünk még a Ripacsok c. filmre?

Kőszegi Dániel főszerkesztő