Roadrunner/CLS
2007

A tavalyi év, metal körökben egyik legjobban várt albuma a Down harmadik korongja, amire még az is kíváncsi volt, aki óvatosságból elkerüli ezt a fajta vérrel és izzadsággal teli mocsármetal stílust. Annak idején, a NOLA megjelenésekor talán még ők sem tudták, hogy mekkora alapvetést készítettek, az a spontán csoda egy generáció számára maga volt a mindent megtestesítő élet, füstös, szomorkás, mégis hihetetlen erőtől duzzadó dalaival. Ki ne emlékezne a Bury Me In Smoke csontig maró riffjeire?...

A második lemez, a Bustle In Your Hedgerow már korántsem hozott ennyire osztatlan sikert, a mai napig vitatéma, hogy jó vagy sem, sokan nem tudnak mit kezdeni vele, mások ugyanúgy istenítik, mint az elsőt. A megjelenés után a zenekar sem igazán volt egyben, Phil Anselmo masszív pokoljárásba kezdett, kérdéses volt, hogy lesz-e egyáltalán bármiféle folytatása a történetnek, főleg, hogy a Katrina hurrikán sem kímélte a zenekartagok otthonát. Pár év múlva a zenekartagok csak megkeresték egymást, és elkészült a hármas album, a beszélő címet viselő Over The Under.

A zene továbbra is zsigeri, inkább feelingből, mint agyból származtatható. A legnagyobb változást Anselmón lehet lemérni, a hajdani energikus kölyök önpusztító életvitele nem csak a külsejét rongyolta le (bár épp a lemezkészítés előtt szedte össze magát, jelenleg jobban néz ki, mint valaha), hanem a torkát is. Az egykori precíz ordítógép, aki ha akarta, a klasszikus halfordos sikolyokat is könnyedén kiénekelte, mára konkrétan árnyéka önmagának. Sajnos nem csupán a hangja ereje veszett el az évek alatt, hanem néha sírnivalóan hamis, főleg a Metallica Creeping Death riffjét elorozó nótában, a Pillamydban, ami egyébként is a lemez kakukktojása. Érthetetlen, miért hagyták rajta ezt a nótát ilyen formában a korongon. Mindemellett még mindig akadnak borzongató pillanatai, a Beneath The Tides pszichedelikus, hetvenes éveket idéző utazása az egyik ilyen mérföldkő – számomra a lemez legjobbja.

Egyértelműen a lemez húzódalai közé tartozik a Three Suns And One Star és az On March The Saints, utóbbi laza szerkezetével, szinte slágeres témáival talán kicsit ki is lóg a Down életműből, de mindenképpen pozitív irányban. A lassabb, morózusan súlyos nóták közül a helyenként még kis Alice In Chains-ízt is kapó Mourn, illetve a magunkból kiforgató, majd felemelő The Path tartozik a csúcsalkotások közé, a finomabb, mondhatni lírai vizeket ránk csorgató His Majesty The Desert szép-szép, de azért ilyesmit már hallottunk tőlük (is). A szinte kilenc percet átölelő záró nóta, a Nothing In Return (Walk Away) újfent pszichedelikusabb, utazósabb téma, hosszú, de roppant elegáns befejezése a Down lemeznek, olykor egyenesen felkavaró énektémákkal. Ki tudja, talán a zenekar egész pályafutását zárja ez a dal. Mindenesetre az tény, hogy a hiányosságok ellenére a 2007-es év csúcsalkotásai közé tartozik az Over The Under.

10/10

Bátky-Valentin Szilvia