Kedves Mindenki!

Az Artalom Kulturális Műhelynek mostantól saját honlapja van az iwiwen! Kérlek jelöljétek be minél többen, hogy a rendszeren keresztül könnyebben tarthassuk a kapcsolatot egymással!

Üdvözlettel:

Szandtner Veronika

          alelnök

„Hiszek Amerikában.” A Keresztapa film legendás kezdőmondata. Szólhatna így is: hiszek az amerikai gengszterekben. A western és a gengszterfilm tipikus amerikai társadalmi tünet, előbbi a vidék utóbbi a város kórképe. Mindkettő gyakorlatilag egyidős a hangosfilmmel. Az első igazi gengszterfilm a Kis Caesar 1930-ból, az egyéni boldogulás története, Caesar Rico Bandello, aki egy senkiből hatalmas és kegyetlen úr lesz, de végül a szervezett bűnözés ellen küzdő rendőrök lelövik. Ezzel megszületett a klasszikus gengszter toposz: egy erős és megszállott férfi felemelkedés és bukása. Sokáig ez határozta meg a műfajt. Ezután negyven évvel született minden gengszterfilm leglegendásabbika a Keresztapa. Mario Puzo regényéből készített filmet Francis Ford Coppla, amivel újraírta a mítoszt, mert a gengszter nem kívülálló többé, hanem megbízható családfő, aki a szülő nevében, atyaként segít és büntet. A Keresztapa nemcsak a felfogást változtatta meg, máig mondások és legendák forrása: „Vedd fel a kesztyűt”, „Hagyd a puskát, hozd a tésztát”. Még él a pletyka, hogy Frank Sinatra-ról és a maffiakapcsolatairól mintázták Johnny Fontaine-t és a lófejes jelenetet, és beszélik, hogy a kisbaba, akinek a filmben a keresztelője van Sofia Coppola, az unokahúg, aki időközben szintén tehetséges rendezővé nőtt fel. Látható, minden szempontból kultikus alkotás lett, így felállította a mércét mindenkinek, aki azóta ezzel a műfajjal próbálkozik. Brian de Palma, Sergio Leone, Martin Scorsese – csak néhány nagy név, azok közül, akik azért próbálkoztak. Most Ridley Scott a Szárnyas fejvadász és a Gladiátor után szintén beállt a sorba és az Amerikai gengszter jó film lett, egy eposz Frank Lucas felemelkedéséről és szükséges bukásáról.  Ráadásul igaz történeten alapul, ami elnémítja azokat, akik a befejezését vagy a történetet hihetőségét kifogásolnák. Remek a szereposztás: Denzel Washington és Russell Crowe mellett említést érdemel még Josh Brolin, aki egy olyan tenyér bemászó korrupt rendőrt alakít, hogy a nézők többsége az öngyilkosságát túl enyhe végnek tartották. Denzel Washington előadásában Frank Lucas bölcs, tagbaszakadt és tiszteletet parancsoló, mint egy király. Erősíti a legendás jellegét, hogy el sem tudja hinni senki, ő állhat a hierarchia csúcsán. Sántít az amerikai álom: végy egy tehetséges üzletembert, akinek fontos a családja, templomba jár, ételt oszt a szegényeknek… egy modern Robin Hood. Zárójelben: az üzlete a tiszta heroin, amit az USA hadsereg gépein csempész be Vietnamból, és habozás nélkül ölni is tud az üzlet részeként. Az ellenlábas rendőr Ritchie (Russell Crowe) viszont egy vesztes, családja elhagyja, a társai sem kedvelik, legjellemzőbb, hogy hálaadáskor egyedül eszeget egy pulykás-chips-es(!!) szendvicset. Erkölcsi magaslatról lehet tiltakozni, amiért Frank Lucas-nak drukkol a néző, de nem számít. Szándékosan nem egyforma súlyú a két férfi – bár Crowe sokat tett, azért, hogy szimmetrikusabb legyen a film - első találkozásukkor a film vége előtt pár perccel Lucas-t készülnek letartóztatni, ő elegáns öltönyben áll, magasabban, mint a rendőr fent egy templom lépcsőjén. Nagyobb. Ezért lesz az Amerikai gengszter kicsit több egy tucat gengszterfilmnél. Mert fel meri vetni a kérdést: ki a jobb-fiú? És elismerni, hogy a világ nem fekete és fehér, és ezért mondják el a végén, hogy a rendőrből védőügyvéd lett, első ügyfele pedig Frank Lucas volt Sikeresen tevékenysége nyomán 1991-ben Frank Lucas kiszabadult, és szegénységben élt tovább, amíg Denzel Washington nem vett neki egy házat. HAPPY END

Vancsó Éva

A karakterek jellemzése annyira árnyalt Szász filmjében, mintha egy alsó tagozatos színjátszó kör adott volna elő Csáth novellákat a tavaszi iskolai diáknapokon. Szász János vajon olvasott valaha Csáthot?  Vagy csak megörült, hogy sikerült elegendő mennyiségű pénzt szereznie filmjére, meg beszerezni Bécsből a korhű kellékeket, és így megmutatni a kisrealizmusba peleposhadt magyar filmes kollégáknak, hogy hogyan kell egy igazán expresszív, igényesen kivitelezett látványvilágot felépíteni.

Érezni végig, hogy a rendező a két főszereplő viszonyára koncentrál a környezet és a mellékszereplők hiteles, pszichológiailag és dramaturgilag motivált ábrázolásának rovására. De sajnos Brenner doktor és a nem tudni milyen mentális betegségben szenvedő Gizella kapcsolata annyira siváran és közhelyesen ábrázolt, hogy nekem lettek lelki fájdalmaim tőle. Mert két ember viszonyának bemutatása is csak akkor lesz igazán hihető, életszerű és három dimenziós, ha közben látjuk őket másokkal történő interakciójukban, mivel csak úgy lehet igazán egy karakternek mélységet adni, ha folyamatosan újabb és újabb nézőpontokból árnyaljuk. Ehhez azonban az kell, hogy maguk a „nézőpontok”, azaz a különböző mellékszereplők is kiterjedéssel rendelkezzenek. És ha mindez megvan, akkor elkezdhetünk szövetet építeni a további filmnyelvi eszközökkel, és akkor talán előbukkan az a bizonyos dús szövet. Mert érzelmileg megérinteni csakis a háromdimenziós, életszerű karakterek tudnak, lenyűgözni, elkeseríteni, felbosszantani, meglepni, megijeszteni csakis az ’emberi’ tud. Ember pedig nincs kiterjedés nélkül. Szász filmjében nincsenek emberek. Csak lapos, emberszerű alakzatok. Jellemükről/jellemünkről valósat mutatni képtelen. Hiába expresszív a díszlet, hiába van expresszíven és elegánsan fényképezve, hiába a Dogma-filmekben zseniális alakítást nyújtó Ulrich Thomsen, és a pedomorf Kirsti Stuboe helyenként hiteles alakítása, ha Brenner doktorról mindössze annyi derül ki, hogy egy kiégett drogos író, Gizella végletekig feszített, az egyes beállításokban túl hosszan kitartott vergődései pedig éppen a kívánt hatás ellentétét éri el.

A filmnek ritmusa sincs, csak egy szétfolyó szenvelgés, mivel Szász nem érzi a hangsúlyokat, nem érzi, hogy egy-egy jelenetet meddig érdemes vagy kell mutatni, annyira örül, hogy ’szép’ díszletei és kellékei, meg tehetséges színészei vannak. Rajtuk időzik. Hogy mit miért mutat éppen akkor és ott és úgy, azt csak nagyon ritkán tudhatjuk meg. A motivációkat ’kifelejtették’ a forgatókönyvből, a filmből, meg a színészeknek adott instrukciókból is. Ám azt folyamatosan érezhetjük, ahogy Szász az állandó elérzékenyültség állapotában van saját magától. Amiért ilyen szép, mély, szenvedélyes és őrült dolgokat tud megmutatni.

 „A legérdekesebb tünemény, mellyel az emberi életben találkozhatunk, az emberi jellem.” Írta egyszer Márai. És jellemek nélkül semmi sem ment meg egy filmet.  Írom ezt most én, hogy megnéztem az Ópiumot.

 Dr. Benway

„Mátyást mostan választotta

Mind ez ország királyságra,

Mert ezt isten adta nékünk

Menyországból oltalmunkra.

(Thuróczi János krónikája nyomán)

A Reneszánsz Év keretében, Hunyadi Mátyás születésének 565. és trónralépésének 550. évfordulója alkalmából az Aranytíz Művelődési Központ meseíró pályázatot hirdet 30 év alatti fiatalok számára két kategóriában:

mesék kicsiknek és történetek nagyobbaknak kategóriájában.

Pályázni egy darab 20 gépelt oldalnál nem hosszabb terjedelmű eddig nem publikált mesével lehet. Nem újabb Mátyás királyról szóló meséket várunk, hanem a pályamunkák témája „Az igazság győzedelmeskedik” legyen.

A pályázatokat neves irodalmárokból álló zsűri bírálja el. A díjazás kategóriánként történik.

Díjak: ajándékutalvány (15, 10 és 5 ezer forint értékben) és könyvjutalom.

A díjakat a Költészet Napja alkalmából rendezett ünnepségen 2008. április 11-én, pénteken 15.00 órakor adjuk át.

Az alkotásokat gépelve 3 példányban, valamint 1 db elektronikus adathordozón (floppy, CD) névvel és címmel együtt kérjük eljuttatni az Aranytíz Művelődési Központba. Cím: 1051. Budapest, Arany János utca 10.

Elektronikus levélcím: palyazat@aranytiz.hu (az üzenet tárgya: meseíró pályázat)

A pályázat érvényességéhez legalább 25 alkotás beérkezése szükséges.

Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.

Beadási határidő: 2008. március 10. hétfő

Információ: 354-3400, www.aranytiz.hu

Kedves Mindenki!

Az Artalom Kulturális Műhelynek mostantól saját honlapja van az iwiwen! Kérlek jelöljétek be minél többen, hogy a rendszeren keresztül könnyebben tarthassuk a kapcsolatot egymással!

Üdvözlettel:

Szandtner Veronika

          alelnök

13th Planet Records
2007

Sokáig nem tudtam eldönteni, hogy a Prong 2007-es lemeze vajon egy rossz vicc vagy tényleg komolyan gondolják. Az egykori crossover, groove metal istenek a ’96-os Rude Awakening megjelenéséig gyakorlatilag szinte hibátlan életművet hagytak maguk mögött. Hosszabb szünet után, 2003-ban a közepesen semmilyen Scorpio Risinggal mindezt gyomorszájon csapták, de az ember mindig reménykedik. Tommy Victor időközben megfordult a Danzigben, majd a Ministrybe került (mely csapat tavalyi anyaga viszont több, mint remek), erre a cd-re vélhetően a „futottak még” dobozból előkapott ötleteket csapta össze.

A Power Of The Damager gyakorlatilag olyan, mintha kezdetleges témákat demóztak volna fel. Egyes riffekre még rá is lehet fogni, hogy ígéretesek, de hol van ez attól a szinttől, mikor az ember egy Prong nóta hallatán idétlenül léggitározni kezd?... Nem elég, hogy se füle-se farka témákat hallhatunk, a hangzás is házi demó-jellegű, a gitárszólók hallatán még a hazai ifjú titánok is sírva röhögnének, de a legérthetetlenebb, hogy Tommy Victor nem egy helyen égbekiáltón fals, olykor egyenesen röhejes. Mintha egy tizenéves, kezdő garázsbanda első próbáját vették volna fel titokban. Szörnyű.

A magyarázat talán az lehet, hogy a Ministry főnök Al Jourgensen dolgozott producerként Victor mellett, és a „minden szentnek maga felé hajlik a keze”-effektus miatt talán (bár mi ugye nem feltételezünk ilyesmit) nem szólt a gyalázatos zenei, hangzásbeli, stb. minőség miatt. Menjen el a frontember kedve a Prongtól véglegesen, és maradjon a Ministryben (bár ennek sincs az égvilágon semmi értelme, lévén a Ministry kimondottan az utolsó stúdiólemezét készítette el, és a turné után feloszlanak). Még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy Al az utolsó pillanatban a kész lemezanyagot kicserélte valami kezdeti ötletbörzés cd-re, így ezt sokszorosították, de ne gyártsunk összeesküvés-elméleteket.

A Power To The Damager nemhogy unalmas, de hallgathatatlanul silány, az égvilágon semmi értelme egynél többször végighallgatni, bár már az is kimeríti a szónikus kínzás fogalmát. Sejtelmem sincs, ezek után kíváncsi lesz bárki is egy következő Prong anyagra, talán jobb lett volna, ha a kilencvenes évek végén szépen abbahagyják a zenekarosdit, és elmennek évente turnézni a régi dalokkal, arra még most gondolkodás nélkül befizetnék. Ezt az óriási baklövést felejtsük inkább el nekik.

2/10

Bátky-Valentin Szilvia

CREMATORY: PRAY
Massacre/Focusion Promotion
2008

A német gót metal üdvöskéje, a Crematory új lemezzel jelentkezett, mellyel bizonyára a helyi slágerlisták élbolyát óhajtották megcélozni – igen, ilyet lehet tőlünk nyugatabbra úgy is, ha nem csak egy gitárnak látszó tárgy vinnyog a háttérben, hanem. Még akkor is, ha egy zenekart krematóriumnak hívnak.

A „gót” jelzőtől ne ijedjen meg senki, jelen esetben egyáltalán nem a nagymama csipkefüggönyébe csavart, mosolyogni képtelen bánatpinák zenéjéről van szó, hanem a gitárokat erőteljesen megdörrentő, mellettük a szintetizátorokat sűrűn alkalmazó, a dobtémákat jobbára az obligát diszkóritmusban kimerítő metalról. Igaz, a popos énektémák mellett az old-school hörgés ma már inkább vicces ebben a zenei közegben, mint agresszív, de a hagyományoktól sokszor nehéz elszakadni, ugye.

A zenekar bő 15 éves pályafutását 2006-ban egy német nyelvű lemezzel koronázta meg, szerencsére a dajcsolástól jelen esetben megmenekültünk, az köztudottan egyedül a Rammsteinnak áll jól.

A friss csomagba csupa pezsdítő és/vagy andalító nóta került, minden bizonnyal a rockdiszkók kedvencei lesznek (nem nálunk, itthon az Enter Sandman és a Legjobb méreg az örök sláger, hiába, sosem hozzuk be azt a negyven év lemaradást).

Érezhető a csapat törekvése, érzik, hogy nem elég már egy-két fogós riff és szokványos fülbemászó refrén, odafigyeltek a mai mainstream zenékre, mely főleg az énekdallamok megfogalmazásában érezteti hatását. Mivel a jóízlésen belül tologatták a határaikat, ennek az egyszeri rajongó bizonyára örülni fog.

A gótcicák pedig vigyázzanak festett körmükre, a csapat turnéra indul, amilyen mázlink van, talán még hozzánk is eljutnak valamikor. Addig meg csempésszétek be a helyi rock dj poros korongjai közé a Prayt, hátha nem veszi észre, és véletlenül két tizenöt éves schlager között lejátssza ezt is.
Mindamellett, hogy valóban nem ártana némi vérfrissítés fenti körökben, a Pray korántsem fogja megváltani a világot, korrekt, hallgatható album, de semmi különös, egy év múlva már csak a fanatikusok fognak rá emlékezni.

7

Bátky-Valentin Szilvia

Kylie Minogue május 15-én tehát a Budapest Sportarénában nekünk énekel, amelyre december 3-ától akár meg is veheted a jegyed.

A csöpp kis díva 2008. május 6-án indítja koncertsorozatát, amely Párizsból indul, és az énekesnő fellép többek között Antwerpenben, németországi városokban - köztük Berlinben és Münchenben -, továbbá Bécsben, Prágában, egyes Skandináv országokban, valamint Belfastban, Glasgowban, és Manchesterben. Az európai turné július 27-én Londonban az O2 Arénában zárul.

Saját kreatív csapata elmondása alapján, a műsor különbözni fog minden eddig látott Kylie-showtól. Friss, üde, újdonságokkal teli programra számíthatunk majd csipetnyi csúcs tecnikával megtámasztva.

A turné fókuszpontjában tizedik albuma áll majd, amely tök egyszerűen a X-címet kapta.

Az évek óta dühöngő elektropop revival egybevág Kylie művészetével. Az album összehozásában bevált dalszerzők és cool producerek szorgoskodtak. Az előbbi táborba Cathy Dennis mellett a Robbie Williams szólókarrierjét megalapozó Guy Chambers és a Spice Girls slágereit szerző Richard Stannard tartozik, míg a menő neveket a skót Calvin Harris és a Madonnától Britney-ig mindenkivel dolgozó svéd Bloodshy & Avant jelentik. A lemezen örömmel hallgathatod a Visage Fade To Grey című klasszikusát (Like a Drug), illetve Serge Gainsbourg és Brigitte Bardot duettjét, a Bonnie et Clyde-ot (Sensitized), melyek sikere eleve garantált, de a többi szerzemény is mind hibátlan anyag, XXI.századi.

Történelem:

A Grammy- és Brit-díjas énekesnő 1968-ban született Melbourne-ben. A nyolcvanas években tinédzserként egy szappanoperában szerzett hírnevet Ausztráliában. Aztán a Stock, Aitkan & Waterman producertrió ismert énekesnőt faragott belőle és olyan szépfiúkkal énekelt romantikusan, mint Jason Donovan. Jason ma már nem szép, kövér és teljesen ismeretlen. Kylie viszont időben rájött, hogy felkapott remixerek és producerek nélkül ő is mehet vissza a videotékába, eredeti munkahelyére. A populárisabb zenei vonal, a kevesebb ruha és a kisportolt sziluett megtették a hatásukat. Így lett Kylie-ból a 90-es évekre pop isten. Ma már a legnagyobbak között található, karrierje csúcsán van éppen. Ezt május 15-én élőben be is bizonyítja nektek!

Szabó Krisztina

Kedves Mindenki!

Az Artalom Kulturális Műhelynek mostantól saját honlapja van az iwiwen! Kérlek jelöljétek be minél többen, hogy a rendszeren keresztül könnyebben tarthassuk a kapcsolatot egymással!

Üdvözlettel:

Szandtner Veronika

          alelnök

Januárban volt szerencsénk egymáshoz a Rudasban! Természetesen az újraindult Cinetripes partikból kifolyólag voltunk jelen, mindahányan, azaz kb. 800-an. Hogy milyen piszkosul jól sikerült ez a buli (is)? Ha ott voltál, tudod. Ha nem, akkor gyere legközelebb! Mert hát ugye nem hiányzott semmi, amitől igazán jó a hangulat. Először is, a helyszín ugyebár, mint ritka és ínyenc csemege: medence, zene, és persze – végül is, a Cinetripről beszélünk, vagy mi – fények, fények, fények. Fényjátékok. Lézerek (és milyenek!). Vetítés ezerrel. No, meg a dj-k. Palotai, Superman, Pedro, Infra Gandhi. És a többiek. Meg mi.

Azt hiszem, a Cinetrip nem lenne teljes a Rudas, vagy valamelyik fürdő nélkül. Kivéve talán a Szigetet. Ott jó helyen vannak. Szerencsére. Na, de év közben is élni kell valamiből, bizony! És végre, végre, végre, néhány év szünet után újra a medence szélén találtuk magukat, jól megvilágítva, csuromvizesen, pár száz hasonlóan festő, ki és megvilágított, csuromvizes sors- és éjtárs között, akik leginkább táncolnak, vigyorognak, és persze fürdenek, velünk egyetemben, miközben dübörög a zene. Hű, de milyen zene! Uramisten, tényleg jó az a zene!

Ezért (is) kell nekünk ez a kis csemege, havonta egyszer, igen, ez pont ideális, nem túl kevés, nem túl sok, mi sem vagyunk túl sokan, se túl kevesen, ezt viszont sok helyről tesszük, arányokat ugyan nem tudok, még saccolni sem, de nemzetközi a buli, ez tuti! És nem utolsó szempontként, a Cinetrip kis nyári hangulatot csempész a lelkünkbe; fesztiválok, vízparti, mezítlábas bulik hangulatát, igen! Nekünk legalábbis. És ezt… ezt szeretjük! Nagyon is.

Fran

Kedves Mindenki!

Az Artalom Kulturális Műhelynek mostantól saját honlapja van az iwiwen! Kérlek jelöljétek be minél többen, hogy a rendszeren keresztül könnyebben tarthassuk a kapcsolatot egymással!

Üdvözlettel:

Szandtner Veronika

          alelnök

A Sunday Furyról sok jót hallottam, többek között úgy tartja a fáma, aki egy koncertjüket látta, az nem hagyta még úgy ott a színhelyet, hogy ne zárta volna a szívébe ezt a magyar doom/sludge zenekart. Elképzelni nem tudtam, vajon miért vigyorog mindenki miattuk, miért használják a „mázsás riffek” jelzőt, mi ez az egész nagy hozsannázás, térdreborulás és főhajtás körülöttük. A 2005-ben alakult csapat egynémely tagja már kipróbált tag, nem éppen ebben a műfajban, de elmondható az olcsó frázis, hogy nem ma vettek először hangszert a kezükbe, így talán már érzik, mitől működik ez az egész zenekarosdi és mitől nem. Ők feltehetőleg érzik, és nem csak azért, mert 2007-ben megjelent az első nagylemezük, a kicsit sekélyesen elnevezett First.

 

Mi az, amit szerethetünk bennük? A Sabbathtól eredeztethető, ám a Downon átszűrt riffeket, egy kevés pszichedelikát, alap groove-os dzsunga témákat, elkínzott, olykor ordításba hajló éneklést, feelinges gitárszólókat, és tényleg, itt vannak azok a bizonyos kősziklaként ránk omló tonnasúlyú riffek, amelyek belehasítanak az eredbe, megkeresik az adrenalinmorzsákat, sokszorosítják és szétküldik a tested minden részébe. Ilyen ez. Ráadásul jó ez, még akkor is, ha nem mindenhol kerek minden, de érezni, hogy ezek a srácok érzik a stílust. Ez pedig az egyik alappillére ennek a stílusnak (oké, nem csak ennek, de itt azért hatványozottabban épül az érzésekre a zene), és ez elfeledteti azt, hogy hát igen, „x” dal hasonlít valami külföldi alapvetésre, „y” pedig kicsit gyengécske refrénileg, esetleg „z” nóta befejezése szedett-vedett.

 

Vendégek nélkül hazai lemez már nincs is, Vörös Attila (a hazai metalgitárhíró) két nótában teker egy rövidet (Paths és Revenge and Glory), valamint Makó Dávid (a Stereochrist főszakállazója) bömböl szintén a Revenge and Gloryban, öblösen, őserejűn, ahogy szokott, inkább kellemes közreműködés mindez, mint leborulásra késztető.
A lemez sajnos házi körülmények között készült, rossz is a hangzás, ennél már csak a rettenetes borító riaszthatja el jobban a leendő vásárlót, 2007-ben azért illik ennél átgondoltabb csomagolásba burkolni egy cd-t, mikor gyakorlatilag szinte csak ez teszi vonzóbbá a vásárlást a letöltésnél.

Többen mondják, akik hallották a lemezt, hogy élőben sokkal jobbak. Hallottam már ilyet, egy bizonyos hazai doom alapvetésről, akik jó pár év küzdelem után két úton folytatták tovább. Nos, reménykedjünk, hogy a Sunday Fury nem erre a sorsra jut.

7

Kedves Mindenki!

Az Artalom Kulturális Műhelynek mostantól saját honlapja van az iwiwen! Kérlek jelöljétek be minél többen, hogy a rendszeren keresztül könnyebben tarthassuk a kapcsolatot egymással!

Üdvözlettel:

Szandtner Veronika

          alelnök

Kedves Gödör Klub látogató!

Február 4-től Kortárstánc órák a Gödör Klubban

A nagysikerű Talc Danse kurzus után a Gödör Klubbon belül SPICC Stúdió néven táncstúdió jött létre, ahol az első félévben négy különböző kortárstánc kurzus indul.

Az év elején általában a legjobb filmekről esik szó az Arany Glóbusz díjak és Oscar jelölések között. Pedig a rossz film is lehet szórakoztató – ha valakinek van rá humora – ebből a szempontból a Király nevében az év legszórakoztatóbb filmje. Nagyon komoly és összetett munkával lehet csak elérni, hogy egy film mindenben ilyen rossz legyen.

Mik is az összetevők egy teljesen elrontott filmhez? Adott a Dungeon Siege videojáték, ami megtetszett Uwe Bollnak, a rendezőnek, aki arról híres, hogy még semmi jó nem kerül ki a keze alól. Olyan művekkel írta be magát a film-rémtörténetbe mint a BloodRayne 1-2. Az operatőr és a zeneszerző is ezeken a filmeken edződött, így nem is tudta felülmúlni a színvonalat. Ehhez a filmhez még sikerült majdnem vagy már-nem híres szereplőket összeverbuválni. Ray Liotta, aki a fő-rosszként az elején még próbálkozik, de az erőtlen szerepe maga alá gyűri, és attól kezdve egy SS tiszt bőrzubbonyában néz gonoszul. A király, Burt Reynolds alakítása még reménytelenebb, mert teljesen üres, nincs jelleme, nincs motivációja még rendes palástja sem. A főhős, Jason Statham egy menő kocsival, öltönyben, rezzenéstelen arccal nagyon cool, de nevetséges, ha ugyanezzel a kifejezéssel gyilkol és siratja az apját. A női oldalt Claire Forlani, Leelee Sobieski képviseli, ők legalább valaha szépek voltak. A forgatókönyv is silány, írója Doug Taylor teljesen kezdő, így esélye sem volt menteni, ami menthető. A történetben a gonosz Gallian varázsló, aki meg szeretne szerezni az Ehb királyságot. A király kretén unokaöccse támogatja, sőt egy kis időre az udvari mágus lányát is elcsábítja. Ellene küzd a jók oldalán Farmer, a haldokló király, egy jóképű fekete tábornok meg a házimágus. Jók kontra rosszak. A történet nemcsak rövidítve egyszerű. Mindehhez Uwe Boll minden elemet felhasznált, ami más filmből eszébe jutott: Mátrixos csatajelenetet, akciósan megvett, a Gyűrűk urából megmaradt néhány ork jelmezt és importálták Gimlit (John Rhys-Davies) udvari mágusnak. Közben azt is megmagyarázzák, miért hívják Farmernek a farmert: mert farmer. Van még cséphadaróként működő álarcos nindzsasor és nők, akik a fákon lógnak liánokon. A párbeszédek olyan mély bölcsességek, hogy Yoda mesternek is becsületére válnának. A király kifejti, hogy a hínár jól trágyázza a földet, és ő mindent tud, mert király. Azt mondják a nevetés meghosszabbítja az ember életét, és ezt a film javára kell írni. Két nevetőgörcs között pedig lehet várni, hogy Uwe Boll mester legközelebb mivel lepi meg a rajongóit.

Vancsó Éva

Rémület határok nélkül: horrorfilmek Bollywoodtól Dél-Afrikáig

Tartja: Sőrés Zsolt

Belépő :600huf

Helyszín: Ludwig Múzeum, Auditórium

II. 2008. február 1., péntek, 18h

Paul Morrissey: Blood for Dracula / Vér Draculának

Színes, olasz–USA, angol nyelven, 103 perc, 1974

III. 2008. február 15., péntek, 18h

Alejandro Jodorowsky: La Cravate / A nyakkendő

Színes, francia, 20 perc, 1957

Juan López Moctezuma: The Mansion of Madness / Őrültek háza

Színes, mexikói, angol nyelven, 85 perc, 1972

IV. 2008. február 29., péntek, 18h

Shyam Ramsay–Tulsi Ramsay: Purana Mandir / Az ősi templom

Színes, indiai, hindi nyelven, angol felirattal, 145 perc, 1984

V. 2008. március 14., péntek, 18h

Nobuo Nakagawa: Jigoku / Pokol

Színes, japán, japán nyelven, angol felirattal, 101 perc, 1960

VI. 2008. március 28., péntek, 18h

Robin Hardy: The Wicker Man / A vesszőből font ember

Színes, angol, angol nyelven, 99 perc, 1973

VII. 2008. április 11., péntek, 18h

Dario Argento: Suspiria / Sóhajok

Színes, olasz, angol nyelven, 98 perc, 1977

VIII. 2008. április 25., péntek, 18h

Nikosz Nikolaidisz: Singapore sling: O antroposz pou agapisze ena ptoma / Singapore sling: A férfi, aki egy halottat szeretett

Fekete-fehér, görög, angol és görög nyelven, angol felirattal, 111 perc, 1990

IX. 2008. május 9., péntek, 18h

Richard Stanley: The White Darkness / Fehér sötétség

Színes, angol–dél-afrikai dokumentumfilm, angol felirattal, 48 perc, 2002

Richard Stanley: Dust Devil / Porforgatag

Színes, dél-afrikai, angol nyelven, 108 perc, 1992, 2006

X. 2008. május 23., péntek, 18h

Carlos Batts: American Gothic

Színes, USA, angol nyelven, 24 perc, 2005

Nacho Cerdà: The Awakening / Ébredés

Fekete-fehér, USA, 8 perc, 1990

Nacho Cerdà: Aftermath / Utóhatás

Színes, spanyol, 31 perc, 1994

Nacho Cerdà: Genesis

Színes, spanyol, 31 perc, 1998

XI. 2008. június 6., péntek, 18h

Nacho Cerdà: The Abandoned / Az elhagyott

Színes, spanyol–angol–bolgár, angol és orosz nyelven, angol felirattal, 98 perc, 2006

XII. 2008. június 20., péntek, 18h

Karim Hussain: La belle bête / A szép szörnyeteg

Színes, kanadai, francia nyelven, angol felirattal, 110 perc, 2006

Rémület határok nélkül: horrorfilmek Bollywoodtól Dél-Afrikáig

Az LFK mottója:

„A film nagyjából éppolyan reális élmény, mint egy hallucináció; márpedig az igazán reális.”

(Hajas Tibor: A praktikus képzelet, 1976)

A Láthatatlan Filmek Klubjában olyan filmeket vetítünk az érdeklődők számára, amelyek Magyarországon kevéssé ismert vagy elfeledett remekművek, mai és régebbi underground klasszikusok, avantgárd, absztrakt filmek, bizarr „B-movie”-k, mágikus-misztikus és pszichedelikus mozgóképes csodák, a filmnyelvet megújítani akaró „metafilmek”, kultikus filmszörnyetegek, vagy éppen olyan művek, amelyek önmagukon is túlmutatva testesítenek meg valamilyen víziót. Olyan filmeket kívánunk bemutatni a közönségnek, amelyek többsége vagy kimaradt a hazai filmforgalmazásból, vagy rekonstrukciójuk csupán a legutóbbi időkben történt meg.

A Rémület határok nélkül című sorozatban a nem mainstream, az amerikai álomgyár kliséitől mentes, független és underground horrorfilmklasszikusokból válogatunk Ázsiától Európáig. A bemutatandó filmek egy része olyan úttörő munka, amelyek az egymástól olyannyira különböző kulturális régiókban új utakat nyitottak: a fizikai horror, a „szörnyfilm” médiumának zsánerré, majd allegóriává és / vagy fétissé emelésével a valóság delíriumáról, a tradicionális emberi tabuk mindenütt jelenlévő, hasonló mitologémákban gyökerező természetéről mesélnek Indiától Japánig, Görögországtól, Mexikótól Dél-Afrikáig, Spanyolországig. A mitologéma, mint egy mitikus téma számtalan verziója, az út a mítoszhoz: híd mítosz és ember között, híd a különböző kultúrák között. Ezek a filmek azonban a saját filmes látás és az eredeti narratíva megteremtéséről is szólnak egy olyan médium által, amely egyidős a filmtörténettel, a Méliès testvérekkel, a német expresszionizmussal. Ugyanakkor a sajátos kapcsolatok, egymásra utalások mellett a válogatásban szereplő filmek a mitologémákat, azaz a konkrét valóságot különböző látomásokban tárják elénk: a híd nem csupán összeköt, de az elválasztást is nyomatékossá teszi. Nobuo Nakagawa „buddhista pokla”, a Haiti voodoo és az afrikai démonlegendák, a skóciai pogány termékenységi szertartások vagy Nacho Cerdà hullaháza és szobrászműterme amennyire a mi realitásélményünk ambivalenciáira történő reflexió, annyira autopszia is: önészlelés, látás, rárémülés, de tetemvizsgálat is egyúttal.

Sorozatszerkesztő: Sőrés Zsolt

A filmek többsége a nyugalom megzavarására alkalmas jeleneteket tartalmaz, ezért az előadásokat mindenki csak a saját felelősségére látogathatja! Csak 18 éven felülieknek!

A filmek információs vetítések keretében kerülnek bemutatásra. A filmeket DVD-ről vetítjük.

A műsorváltoztatás jogát fenntartjuk!

A BELÉPÉS INGYENES!

Helyszín:

LuMú

Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum

Művészetek Palotája

1095 Budapest, Komor Marcell u. 1.

Előadóterem, 1. emelet

Tel.: (06-1) 555-3444

Fax: (06-1) 555-3458

www.lumu.hu

LFK info: sores@iti.mta.hu

Kedves Mindenki!

Az Artalom Kulturális Műhelynek mostantól saját honlapja van az iwiwen! Kérlek jelöljétek be minél többen, hogy a rendszeren keresztül könnyebben tarthassuk a kapcsolatot egymással!

Üdvözlettel:

Szandtner Veronika

          alelnök